2015 legnagyobb startup-lehetőségei

A technológia még mindig fénysebességgel fejlődik – két-három éve az Über sikere elképzelhetetlen lett volna. Összeszedtük azokat a „sláger” üzletágakat, amikben a következő startup-áttörések várhatók, amik majd megint megváltoztatják, hogy gondolkozunk a világról.

  • 3D nyomtatás
    Egyre jobban fejlődik üzletágként is, de még mindig rengeteg, kihasználatlan lehetőséget rejt, hiszen nem jutott el tömegekhez.
    Olcsóbbá tenni, szolgáltatást építeni köré, vagy a tervezésben segíteni – mind olyan lehetőség, ami B2C vagy B2B üzletté is kifejleszthető, és viszonylag könnyen méretgazdaságossá tehető.
  • Divat „crowdfunding”
    Ahogy nő az igény a jó minőségű, egyedi darabok felé, kezd elterjedni az a trend, hogy egyes tervezők akkor gyártanak le bizonyos ruhákat, ha elegen jeleznek azzal kapcsolatban, hogy megvennék az elkészült darabokat.
    Ez viszonylag jól tervezhető, és kifizetődő divatstartup, Magyarországon pedig már kialakult az a réteg, amelyik hajlandó lenne dizájner darabokért többet áldozni.
  • Internet of things
    Az Interneten keresztül egymással összekapcsolt használati tárgyak ideje 2015-ben fog elérkezni: ekkor válik majd általánossá a mosás elindítása vagy a sütő bemelegítése iOS applikációval, az önhűtő/melegítő lakások, a hiányzó élelmiszerekről sms-t küldő hűtőszekrények, stb.
  • Környezettudatos használati tárgyak
    Ahogy a globális felmelegedés hatásai egyre inkább tapasztalhatók a mindennapjainkban, egyre jobban nő az igény az olyan használati tárgyak iránt, amelyek tesznek a bolygó egészségéért. A napelemes töltőktől elkezdve az újrahasznosított bútorokig a lehetőségek száma végtelen.
  • Média aggregáció
    Soha nem látott méreteket öltött a rendelkezésünkre álló információhalmaz – és ezzel egyenesen arányosan nő azok száma, akik fizetnének is azért, hogy személyre szabott, preferenciáknak megfelelően gyűjtött hírekhez jussanak hozzá, ami valóban hasznos lesz számukra.
  • Kiterjesztett valóság
    Az Oculus Rift csak a jéghegy csúcsa. A Disney már régóta dolgozik azon, hogy a szórakoztatóparkjaikban a vendégeknek lehetőségük legyen arra, hogy saját maguknak teremtsenek valóságot.
  • Egészségügyi felügyeleti tárgyak
    A Fitbit és Jawbone után szabadon egyre több funkcióval ellátott, viselhető technológiai eszközöket fognak a piacra dobni – amelyek egyre inkább személyre szabottak is lesznek. A viselhető technikai eszközök funkciói bővülni fognak: bizonyos eszközök segíteni fognak azoknak, akiknek a családjában genetikai betegség jellemző, mások pedig jelezni fognak, ha a viselő vércukorszintje esett le, vagy, hogy túl sok kalóriát vitt be.
    Bár az okosórák és az egészségügyi app-ok piaca telítettnek tűnhet, még rengeteg a lehetőség a fejlesztésre.
  • Tartósabb akkumulátorok
    A probléma, amely annyi idős, mint az okostelefonok: egy telefon sem bírja egy töltéssel az egész napos nyomkodást.