Melyik hirdetési módszer a leginkább kifizetődő?

A legtöbb startuppernek meggyőződése, hogy a marketing az AdWords-nél kezdődik és ér véget. Azonban ha beszűkülten csak egyfajta hirdetési módszerben gondolkodsz, könnyen lecsökken az elérhető közönséged – és nem is biztos, hogy a lehető legtöbb bevételed származik belőle.

Cikkünkben áttekintjük a lehetséges hirdetési platformokat, kitérve arra, milyen helyzetekben érdemes őket használni, és hogyan.

  • AdWords
    A Google bizonyos keresőszavakra megjeleníti az adott cég hirdetését, a cég csak akkor fizet, ha a kereső rákattintott a hirdetésére.
    Mikor érdemes használni? Az AdWords egyike az úgynevezett szándék-alapú hirdetési platformoknak: a vevő tudja, hogy mit akar, és közvetlenül arra keres rá. Ha a céged egy könnyen összefoglalható/meghatározható problémát old meg (pl. konyhai főzőlapokat árulsz), érdemes ebbe fektetni.
    Hogyan érdemes használni? Az AdWords könnyen sok pénzt el tud vinni, hiszen a konkurenciád ellen kell licitálnod az egyes keresőszavakra. Érdemes jó előre megszabni, mennyit tudsz rá költeni, és mennyi időt eltölteni a hirdetések megírásával. Mindenképpen legyenek bővítmények is a hirdetéseidben (belső linkek, helyszínek, kiemelések, telefonszám) – ettől hosszabb lesz a hirdetésed.
    Rendszeresen ellenőrizd a hirdetéseket, kezdetben legalább háromnaponta: melyik kulcsszavak nem működnek, és nem hoznak átkattintásokat? Melyek azok a kulcsszavak, amelyekért fizetsz, de olyan kereső kifejezésekben jelennek meg, amiknek semmi köze az üzletedhez? (Pl. ha virágüzleted van, és a „virág utcai szolárium”-ra keresők kattintanak a hirdetésedre, feleslegesen fizetsz.)
  • AdWords Display
    Szintén Google termék, amelyen beállíthatod, hogy milyen típusú weboldalakon jelenjenek meg képes/szöveges hirdetéseid.
    Mikor érdemes használni? Ha a terméked jól fotózható, nagyon vizuális – szöveges hirdetéssel nem nagyon érdemes display-hirdetést indítani, sem pedig stockphotós képpel. A mai internethasználók szeme szinte automatikusan kikerüli a bannereket, ezért nagyon figyelemfelkeltő és különleges képek kellenek.
    Hogyan érdemes használni? Olyan esetekben, ha leértékeled a terméked, vagy valamilyen nyereménnyel járó versenyt hirdetsz – a nagy számok, a -50%-os gombok mindig figyelemfelkeltőek lehetnek.
  • Remarketing
    Display hirdetés azoknak, akik már jártak a honlapodon.
    Mikor érdemes használni? Ha a látogatót tényleg érdekli a terméked – több, mint 10 másodpercet töltött a honlapodon, rákattintott egy-egy linkre.
    Hogyan érdemes használni? A remarketing könnyen nagyon irritálható lehet az oldalad látogatói számára, ezért mindenképp limitáld, hogy egy-egy látogató hány reklámodat láthatja egy nap (ez beállítható a Google AdWords felületén). Olyan bannereket használj, ami összefügg azzal, amit az oldaladon láttak – ha például már terméket raktak egy kosárba, de nem fejezték be a vásárlást, akkor a vásárlásukra utaló kép legyen.
  • Facebook
    A legmegosztóbb hirdetési forma, amely azonban a legkevesebb befektetéssel a legtöbbet hozhatja.
    Mikor érdemes használni? Ha arra van szükséged, hogy minél többen megismerjék a céged nevét, vagy akkor, ha egy-egy nagyobb esemény történik a céged életében (leárazás, játék, rendezvény). Sokkal nagyobb elérése van, mint az AdWords-nek.
    Hogyan érdemes használni? Érdemes a saját posztjaidat néha megszponzorálni (ettől a többi, nem szponzorált posztot is többen fogják látni), valamint olyanok számára hirdetést indítani, akik a konkurenciád Facebook-oldalát már lájkolták. Ha van email listád, létrehozhatsz belőle „speciális közönséget” – tehát ha valaki ugyanazzal az emailcímmel iratkozott fel a hírleveledre, mint amivel belép a Facebookra, itt is el tudod érni. Ezen kívül az ilyen speciális közönség közös jellemzői alapján a Facebook képes hozzájuk hasonló közönséget is felajánlani a hirdetéseid számára.
  • Egyéb közösségi média
    A Quora-val és a Reddit-tel niche közönséget lehet elérni. Quora esetében mások által feltett kérdésekre válaszolhatsz – erősen ajánlott a használata, hogyha nemzetközi B2B közönséget is megcéloznál, a legtöbb válasz hagy lehetőséget a terméked említésére.
    Ha nagyon speciális, nemzetközi közönséget akarsz elérni, érdemes a termékedhez legszorosabban kapcsolódó úgynevezett „alReddit”-en posztolni a termékedről. Ha valóban izgalmas posztot írsz, és felkapják a terméked, nagyon gyorsan megismerik a neved, hiszen rengeteg nagy külföldi újság is innen szerzi be a híreit.