Bélyegző Expressz Bt.
További esettanulmányok >
Próbálja ki Ön is a MiniCRM-et 30 napig ingyen, kötelezettség nélkül!
A lassan tizenegy éves Bélyegző Expressz Bt. a MiniCRM bevezetése óta sokkal hatékonyabban kezeli az ügyfelek adatait, és kommunikál leendő és meglévő vevőivel. Horváth Attila, a cég tulajdonosa szerint a CRM rendszer egyik legnagyobb előnye, hogy segítségével az ügyfeleket bármilyen szempont szerint csoportosíthatjuk, és automatizmusok indulnak el az így összeállított csoportoknak.
A Bélyegző Expressz Bt. 2000 óta foglalkozik bélyegzők expressz készítésével és házhozszállításával. Azoknak kínálják szolgáltatásaikat, akik egyszerűen és gyorsan szeretnének bélyegzőhöz jutni. Kezdetben viszonteladókkal foglalkoztak, majd közvetlen értékesítéssel, de kizárólag offline, majd a bélyegzőkészítők között szinte elsőként áttértek az online értékesítésre.
Mivel ezzel már az elején jó eredményeket tudtak elérni, a későbiekben ezt az utat tovább taposva fejlesztették értékesítésüket. Különböző módszereket próbáltak ki, melyekkel sikeresen szereztek új ügyfeleket, illetve tartották meg a régieket. Eleinte nehezen tudták behatárolni az ügyfélkörüket, ma már a MiniCRM-nek köszönhetően világosan látják, hányan keresik fel őket: jelenleg havi 100 új vevőt tudhatnak a magukénak.
Kreatív ötletek
A MiniCRM elsősorban az ügyfelek kezelésében és az ő igényeik minél személyre szabottabb kiszolgálásában segít a cégnek. Óriási előnye a cégvezető szerint, hogy míg korábban Excel táblákban, cetliken és füzetekben vezették, hogy kivel mi a következő teendő, ma már ezt sokkal egyszerűbben megoldják a CRM rendszer segítségével.
Illetve, régen nagy problémát jelentett az ügyfelek szegmentálása, a különböző csoportok létrehozása is. Ha egy teljesen új szempont alapján szerették volna csoportosítani őket, mert a legújabb ötletükhöz arra volt szükségük, ez olyan hosszadalmas és bonyolult lett volna, hogy legtöbbször bele sem vágtak, inkább lemondtak az újításról. A MiniCRM-mel viszont ezek az adatok azonnal a rendelkezésükre állnak; szinte annyi mindent tudnak a vevőikről, mint saját magukról.
Ismerje meg vevőjét!
Mivel a piac folyamatosan változik, jönnek-mennek a versenytársak, fontos, hogy egy vállalkozó ismerje a vevői gondolkodásmódját, hogy minél stabilabb lehessen a helye a fejében. Ezért elengedhetetlen, hogy minél több információ álljon rendelkezésre az ügyfelekről, melyet a MiniCRM jóvoltából nem csak egy helyen tárolni, hanem folyamatosan használni is tudnak. Aki már egyszer járt náluk, azt nem kell újra, sok pénzért megszerezniük, hanem a CRM rendszer segítségével, a személyre szabott kommunikációnak köszönhetően könnyedén megtarthatják.
Kíváncsi rá, mit tehetne a MiniCRM az Ön cégéért? Próbálja ki most CRM rendszerünket 30 napig ingyen, mindenféle ellenszolgáltatás és kötelezettség nélkül!
További esettanulmányok >
Mi az a MiniCRM?
Egy webes alkalmazás ami kisvállalatoknak segít ügyfélkapcsolataikból a maximumot kihozni azok eredményorientált szervezésével.
Segít érdeklődőkből vevőket konvertálni, meglévő vevőikből több bevételt kihozni és panaszos ügyfelekből elégedett vevőt csinálni.
Tudjon meg többet a MiniCRM-ről!
