Czinege és Fiai Kft.
További esettanulmányok >
Próbálja ki Ön is a MiniCRM-et 30 napig ingyen, kötelezettség nélkül!
A Czinege és Fiai Kft. vezetője sokáig gondolkozott egy értékesítést támogató rendszer bevezetésén, hiszen érezte, hogy nagy szüksége lenne rá a cégnek, ám az igazit 2010 tavaszáig nem találta meg. Azóta használják a MiniCRM-et, mely nagy segítséget nyújt nekik egyre növekvő ügyféladatbázisuk kezeléséhez.
A Czinege és Fiai Kft. nagykereskedelmi cég több külföldi gyártó kizárólagos képviselője. Két, az építőiparhoz kapcsolódó termékcsaládot értékesítenek, elektromos fűtésrendszereket, illetve egy hőpajzs elnevezésű speciális festéket. A családi vállalkozás 13 éve működik 8 fős kollektívával, éves forgalmuk 200 millió forint.
Nincs több elveszett információ
Egy-egy termékcsoport értékesítésével egy-két fő foglalkozik. Korábban különféle módokon, például Excel táblában próbálták meg nyilván tartani a megrendeléseket, ajánlatokat, illetve minden kollégának volt egy munkafüzete, amelyben vezette, hogy mikor milyen feladatot teljesített, azonban ez nagy nehézségeket okozott.
Ráadásul, ifj. Czinege Károly elmondása szerint az értékesítési ciklus náluk elég hosszú, sok idő telik el a megállapodástól a fűtésrendszer beépítéséig, akár két év is. Két év alatt pedig a munkatárs füzete betelik, vagy akár el is megy a cégtől, így nagyon nehéz volt visszakeresni, hogy miben állapodtak meg az illetővel azelőtt.
Az árajánlatok nagy része nem hozott vevőket, sőt, olykor azt sem tudták, melyik kollégától lehetne megkérdezni, egyáltalán érdemes-e még a pozitív válaszra várniuk, vagy az érdeklődő már rég letette a voksát a konkurencia terméke mellett.
Az is problémát okozott, hogy amikor az egyik értékesítő szabadságra ment, vagy elhagyta a céget, kollégája bár értett az adott termékcsoporthoz, mégsem tudta tökéletesen átvenni a munkáját, hiszen a korábbi ajánlatoknak nem tudott utánanézni a másik füzetében. Többször veszítettek el vevőt amiatt, hogy az sürgősen vásárolni szeretett volna, ám ők nem tudtak utánanézni, mit ígértek neki, miben állapodtak meg korábban; így előfordult, hogy az illető egyszerűen elment, és megrendelte máshol a terméket.
Nincs szükség nagy befektetésre
Évekig küzködtek a fenti problémákkal, majd elkezdtek keresgélni egy olyan vevőnyilvántartó rendszert, melyet egyszerű kezelni, így a kollégák is könnyen megtanulhatják a használatát. Sok hasonló rendszert megnéztek, de a legtöbbel az volt a probléma, hogy nagyvállalatokra optimalizálták őket, így nem tudtak valódi megoldást nyújtani egy kkv számára, valamint, családi vállalkozásként nagyon meg kellett volna gondolniuk, hogy kiadnak-e többmillió forintot egy szoftverre. A fentiek miatt a keresgélés elhúzódott.
Aztán találkoztak a MiniCRM-mel, melyet ifj. Czinege Károly elmondása szerint szerencsére nem kellett megvenniük, hanem a használat arányában bérelhetik az ügyfelek, tehát még csak nagy befektetésre sem volt szükség a bevezetéséhez. Ha pedig esetleg nem válna be, bármikor lemondhatják, nem áll benne a pénzük. Tavaly tavasszal próbálták ki a MiniCRM értékesítési CRM rendszert, beleszerettek, és most már nem tudják elképzelni az értékesítést nélküle.
A marketingjüket is támogatja a MiniCRM, hiszen a segítségével mérhetik, melyik marketingcsatorna hány vevőt hoz, és így át tudják csoportosítani a reklámra szánt forrásokat. Két CRM rendszert használnak, hiszen két különböző termékcsoportot értékesítenek, ám szerencsére a MiniCRM-nél a közös felhasználókért nem kell kétszeres bérleti díjat fizetniük.
Ha egy érdeklődő bekerül a weboldalukon keresztül a rendszerbe, már indulnak is neki az automatizmusok, még élő munkaerőre sincs szükség hozzá. Ráadásul, a MiniCRM-mel az egyre növekvő ügyféladatbázisukban rejlő lehetőségeket is könnyedén kiaknázhatják.
Kíváncsi rá, mit tehetne a MiniCRM az Ön cégéért? Próbálja ki most CRM rendszerünket 30 napig ingyen, mindenféle ellenszolgáltatás és kötelezettség nélkül!
További esettanulmányok >
Mi az a MiniCRM?
Egy webes alkalmazás ami kisvállalatoknak segít ügyfélkapcsolataikból a maximumot kihozni azok eredményorientált szervezésével.
Segít érdeklődőkből vevőket konvertálni, meglévő vevőikből több bevételt kihozni és panaszos ügyfelekből elégedett vevőt csinálni.
Tudjon meg többet a MiniCRM-ről!
