Blogger: Anna Németh


Kitörni az árversenyből

A MiniCRM workshopjának tanácsadói-kerekasztal részén többször szóba került, hogy mégis, hogyan lehetne kitörni az árakat az egyre lejjebb nyomó árversenyből? Juhász Attila, a MiniCRM stratégiai tanácsadója…

A teendőlisták titkai

Bencze Attila CRM tanácsadótól már többször hallottunk arról, hogy mennyire fontos, hogy a munkanapok folyamán ne csak szélmalomharcot vívjunk a sürgős teendőkkel, hanem tegyünk azért is, hogy minden nap valóban számítson,…

Napi tervezés

Bencze Attila CRM-tanácsadó korábban már említett egyik fő üzenete az volt, hogy ne hagyjuk, hogy a nap úgy menjen el rajtunk, hogy azt sem tudjuk, mi történt egész nap, csak azt, hogy mindig volt valami dolgunk, amit azonnal meg…

Fejszeélezés

Bencze Attila MiniCRM tanácsadó már lassan hat éve van a cégnél. A „fejszeélezés” az egyik gyakran használt kifejezése – arra utal ezzel, hogy a cég attól nem fog fejlődni, ha sosem talál ki valamilyen újítást. Minden…

Hogyan segíti a MiniCRM az értékesítést?

Miután megnéztük, mi a vevőkapcsolat-menedzsment négy fő komponense, és ehhez a marketing hogyan járulhat hozzá, tippeket adunk arra, hogyan tisztázhatjuk cégen belül az értékesítési osztály feladatait, mit várhatunk…

Hogyan nyerj időt?

Mindenkivel előfordult már, hogy egy hosszú nap után fáradtan ért haza, és mégis úgy érzi, semmit nem végzett el a feladatai közül. A legtöbb időt általában az emailezés viszi el. Felmérések szerint a munkanap negyede…

Garantált tippek III.

Garantált tippek III – kosárérték növelése Az előző, garantáltan több bevételt eredményező tippek kapcsán már beszéltünk arról, hogy a visszatérő vevők megtöbbszörözhetik a bevételt, valamint hogy az…

Garantált tippek II.

Garantált tippek II – Hatékonyabb árajánlat-kezelés Mindenki számára ismerős helyzet: találunk egy céget, ami valóban megfelel minden igényünknek, akikkel szívesen kötnénk üzletet. Mikor azonban árajánlatot…

Garantált bevételnövelő tippek I.

Garantált tippek, amivel több bevételt érhetsz el I.: Érd el azokat, akik korábban már vásároltak! Ha valaki már vásárolt a cégedtől, a marketinged egyszer már meggyőzte. Tapasztalatból tudja, hogy milyen szuper a céged…