Adatlap és űrlap testreszabása

Adatlap

Első körben a szerkeszteni kívánt adatlapot megnyitva és annak a jobb felső sarkában található 3 pontra kattintva érhető el a mezők testreszabása.

Ezek után a bal oldalon láthatjuk a már meglévő mezőinket, a jobb oldalon pedig az új hozzáadható mezőket. A hozzáadni kívánt mezőt egyszerűen fogjuk meg az egérrel és húzzuk át a bal oldalra, abba a szegmensbe amelyikbe szeretnénk, vagy akár új dobozt is hozzáadhatunk a legalsó kék színű „Új doboz” áthúzásával.

A csavarkulcs ikonra kattintva tudjuk szerkeszteni az adott mező paramétereit. (Az ábrán egy legördülő lista szerkesztését láthatjuk.)

Fontos: Ha több mezőt is kötelezőre állítasz, az azt jelenti, hogy az adatlapon csak akkor kerülnek mentésre az értékeik, ha az összes kötelező mezőt kitöltötted már. Tehát ha kitöltesz ötből kettőt, utána lezársz vagy hozzáadsz egy teendőt, előzményt, akkor az addig kitöltött 2 kötelező mező értéke nem kerül mentésre (mert a másik három még üres volt).

Ha megvagyunk a beállításokkal mentsük el a mezőt.

Űrlap


Az űrlapokon csakis olyan mezőket lehet feltüntetni melyek az adatlapon is szerepelnek. Jelen esetben az adatlaphoz hozzáadtuk a „Melyik nyelv érdekli” mezőt így ezt már meg tudjuk jeleníteni az űrlapon is. Az új űrlap gombra vagy az adott űrlapra kattintva érhetőek el a mező beállítások. Itt a „Mező hozzáadása” gombra kattintva adhatunk hozzá új mezőt.

Ezek után szintén a csavarkulcs ikonra kattintva tudjuk szerkeszteni a mező tulajdonságokat.

Mező típusok:

Kötelező – A mező kitöltése kötelező.
Nem kötelező – A mező kitöltése nem kötelező.
Fix adat (Rejtett) – Ezt akkor szoktuk használni ha például azonosítani szeretnénk, hogy milyen űrlapról jön a felhasználó.

Fontos: Ha módosította az űrlapot akkor a weboldalon található scriptet is le kell cserélni!