Fullstack developer (medior)

Mi a MiniCRM-nél már több, mint 10 éve azon dolgozunk, hogy a MiniCRM rendszer által segítsünk ügyfeleinknek hosszú távon sikeres vállalkozásokat építeni. 2020-ban felkerültünk a Deloitte Fast 500-as listájára, az EMEA régióban a harmadik leggyorsabban növekvő magyar technológiai cégként, valamint a Dreamjobs “Szerethető Munkahelyek” díját is megkaptuk. Az a küldetésünk, hogy innovatív, jól kidolgozott termékeket készítsünk, amelyekkel a vállalkozások képesek több ügyfelet kiszolgálni. Már túl vagyunk azon a szakaszon, ahol a legtöbb cég elvérzik és számos sikersztori van a hátunk mögött. Több, mint 1704 cég használja a termékünket, csapatunk létszáma pedig hamarosan eléri a 60 főt. Fő értékeink a folyamatos fejlődés, őszinteség, nyitottság, tisztesség, öntudatosság, és az hajt minket előre, hogy szeretjük, amit csinálunk és hiszünk is benne.

Óriási a pörgés, folyamatosan új és kihívásokkal teli célokat tűzünk ki magunk elé, amelyek eléréséhez most egy Fullstack fejlesztő kollégát keresünk a marketing csapatunkba, aki segít a növekedési céljaink elérésében és lefejleszti nekünk az éppen szükséges megoldásokat.

Jelentkezz most!

Mi lesz a feladatod?

  • Front-end weboldal kód készítése a lead-generálási célok teljesítéséhez (látogató szegmensnek megfelelő tartalom mutatása, többlépcsős űrlapok, chatbot integráció, mérőeszközök bekötése).
  • Integrációs kód készítése marketing/sales folyamatok hatékonyabbá tételére (részleges automata lead kvalifikáció, érlelődő leadek automata terelése, önkiszolgáló automata időpontfoglalás termék demóra, stb…).
  • Weboldalak építése, frissítése és A/B tesztelése. Folyamatos konverziós arány fejlesztés az első kattintástól a lezárt deal-ig.

Van egy helyünk neked az egyik legjobb magyar KKV-nál, ha tetszik a feladat és magadra ismersz az alábbiakban:

  • Alapvető programozási ismeretekkel rendelkezel. Egy gyors integráció, űrlap vagy egyszerűbb adatelemzés elkészítéséhez ne kelljen várnod senkire, tudj önállóan haladni.
  • Készítettél már igényes, jól használható (usability szempontból jó) webes felületet, például weboldalt, webes szolgáltatást, webalkalmazást vagy mobilwebet
  • Integrációs tapasztalatot is szereztél már, például Facebook Ads/Google Ads/LinkedIn Ads/egyéb integrációja más rendszerekkel adatelemzés és/vagy automata vezérlés céljából.
  • Jó vagy a UX szemléletű kivitelezésben, ha csinálsz valamit, azt egy átlag ember is tudja használni.
  • You have a solid language knowledge in English. Seriously. You’ll work in a company where although the daily communication is in Hungarian, when we gather on meetings, the common language is English. We also have materials written in English. If you had no problem understanding this and you are not afraid to express yourself verbally either, you'll be alright! :)
  • Ügyfél szemmel tudod nézni a dolgokat.
  • Brutál kíváncsi vagy és folyamatosan hajt a tanulásvágy.

Előny, ha

  • konverziós céllal gyártottál és optimalizáltál weboldalakat (SEO + konverzió optimalizálás);
  • van tapasztalatod A/B tesztelésben és korábban már javítottál úgy konverziót, hogy egy kiinduló állapotból A/B teszteken át találtál bizonyítottan jobbat;
  • járatos vagy az analitikai eszközök használatában, pl.: Google Tag Manager, Google Analytics, Google Data Studio, Metabase.

Mi a termék?

A MiniCRM egy felhő alapú rendszer, amely megoldást szolgáltat sikeres magyar és külföldi cégek számára. Segítünk egy rendszerbe gyűjteni az új online/offline érdeklődőket, finomhangolni az értékesítési folyamatokat, csökkenteni a napi adminisztrációs terheket automatizált feladat kiosztással és maximalizálni az ügyfélkezelés színvonalát.

A csapat

A Marketing csapatunk célja a MiniCRM elterjesztése a magyarországi és romániai KKV-k körében. Edukációs célú tartalom marketinggel kezdve, Facebook és Google PCC kampányokon át, esettanulmányokat és funkciókat bemutató weboldalakon keresztül érkezenek érdeklődők MiniCRM-be. Ahol érdeklődésüknek megfelelő hírlevelek érlelik őket komoly érdeklődővé. Folyamatosan kapnak színes, érdekes tudásanyagokat, amik bemutatják hogyan tud egy CRM szemlélet és MiniCRM mint megoldás segíteni egy vállalkozásnak több bevételt termelni, spórolni időt és pénzt és megfelelni a törvényi előírásoknak.

Mi vár Rád a MiniCRM-nél?

  • Magas etikai színvonal. A cégben vannak közösen megfogalmazott és elfogadott értékek, amiből nem engedünk: tisztesség, becsületesség, őszinteség, öntudatosság, példa általi vezetés és pozitív gondolkodás.
  • Fiatalos csapat vagyunk, szeretünk inspiráló munkakörnyezetben dolgozni.
  • A siker nem szerencse kérdése, ezért kiemelten figyelünk a szakmai és személyes fejlődésre.
  • Az eredményeket és kiemelkedő teljesítményt elismerjük, megünnepeljük. Nem bánjuk, ha gyakran kell pezsgőt bontani ;)
  • Adunk a véleményedre. Egyéni ötleteidet, kezdeményezéseidet értékeljük, a HR csapatunk heti szinten foglalkozik a kollégák visszajelzéseivel.
  • Piacképes fizetés és egészségbiztosítás.
  • A munkavégzéshez almás eszközöket biztosítunk.
  • Iroda Budapest szívében. A Madách Trade Center-ben vagyunk, ami könnyen megközelíthető tömegközlekedéssel, ha pedig biciklivel jársz, nyugodtan használhatod az irodaház tárolóját és még le is tusolhatsz, miután megérkeztél. Szerencsére még ahhoz sem kell messze mennünk, hogy együnk egy jót vagy megigyunk egy sört munka után.
  • Ha van kutyusod, mindennap hozhatod magaddal, ha nincs, akkor megsimogathatod a kollégádét. :)
  • Egy szuper HR csapat, akik sokat tesznek azért, hogy elégedettek legyünk a munkahelyünkkel: 2020-ban Szerethető Munkahely díjat is nyertünk.
  • A COVID helyzetre való tekintettel, nálunk a home office a javasolt munkavégzési forma, így nem szükséges, hogy budapesti legyél.

Jelentkezz!

Nézd meg weboldalunkat és termékünket! Ha tetszik, amit látsz, küldd el nekünk az önéletrajzodat.

Jelentkezz most!

Mindenkinek válaszolunk!

Maximum: 10MB

Megosztanád?

A kiválasztás folyamata

Beérkezik a CV-d a MiniCRM-be
Felkeresünk egy rövid telefonos beszélgetés erejéig
A leendő szakmai vezető(i)ddel találkozol
Kötetlen beszélgetés a leendő csapatoddal
Megegyezés, ajánlat

Itt van az irodánk

Képek a XYZ csapat életéből