Multis csúcsvezetőből pénzügyminiszter, majd sikeres befektető és cégépítő – Oszkó Péter, OXO Holdings
Közzétéve: 2023. 12. 13.
/
“A saját bőrén érzi az ember, ha profitábilis a cég” – Oszkó Péter neve sokaknak csenghet ismerősen. Magyarország egykori pénzügyminisztere egy nemzetközi multinacionális tanácsadó cég első számú vezetőjéből miniszter, majd inkább mégis saját cég építésébe kezdett. A karrierútjának legfontosabb állomásai mellett egy kicsit betekintést nyerünk a korabeli politikai viszonyokba, és a befektetőcégek működésébe is.
“Csomó olyan probléma jön, amiket nem is tudsz tervezni” – Péternek egyrészt a pályájából, másrészt a nagyjából 20 portfóliócégéből kifolyólag komoly rálátása van a hazai, induló cégekre és ígéretes projektekre. A beszélgetésből sok tanulságos, hasznos tippet kaphatnak azok, akik tőkét terveznek bevonni induló, vagy éppen a nagy kiugrás előtt álló cégükbe.
A Cégépítők Podcastben Egerszegi Krisztián egy olyan gazdasági szakemberrel beszélgetett Oszkó Péter személyében, aki ugyan a befektetéseiből él, de nem tagadja, hogy a befektetési piacon is nagyon komoly szerepük van a számok mellett az érzelmeknek is.
Egy figyelemre méltó életút mellett a befektetések, tőkebevonások, exitek és persze egy kicsit a gazdasági politika kulisszái mögé is betekintést nyerünk:
- Ebben az adásban Oszkó Péter, az OXO Holdings cégépítője, Magyarország volt pénzügyminisztere a Cégépítők Podcast vendége. Beszélgetünk arról, hogy milyen karrier utat járt be egy multinacionális tanácsadó cégnél, miért és hogyan lett pénzügyminiszter, és mégis miért váltott a saját cég építésére.
- Egyszerű tanácsadóból lett Oszkó Péter a Deloitte első számú vezetője Magyarországon. A bejárt úton mik voltak azok a legnagyobb tanulságok, leghasznosabb tapasztalások, amiket el tudott rakni magának a későbbiekre, és amiket másoknak is át tudna adni?
- Amikor Péter a multinál dolgozott, akkor azért voltak már hasonló méretű magyar tulajdonú cégek. Vajon ezeknél is ilyen gyorsan és dinamikusan tudott volna egyre feljebb lépkedni a ranglétrán, vagy ez csak a nemzetközi multi környezetben volt lehetséges?
- A tanácsadói szakmában itthon a csúcsra ért, amikor jött egy nem mindennapi lehetőség egy gazdaságilag meglehetősen bizonytalan környezetben. Magyarország pénzügyminisztereként egészen új kihívások elé állt, amit nem tudott kihagyni.
- A jelenből visszagondolva milyen párhuzamok és eltérések voltak a napi politikát igénylő pénzügyminiszterség és a Deloitte vezetése között?
- Tanácsadói és politikai területen is a csúcsra jutott, ami után eljutott oda Oszkó Péter, hogy saját céget kell építenie. Ilyen előélet után hogyan indult a saját cége, milyen szerepeket vállalt magára a korábbi csúcsvezető?
- Az OXO Holdings folyamatosan fektet be és ad el részesedést, de Péter azért mesél egy kicsit a jelenlegi, vagy inkább általános portfólió méretéről és cégeiről.
- Mi a szerepe egy befektetőnek, és egyáltalán milyen projektekbe fektetnek be, akiknek ez a szakmájuk? Számít az érzelmi kötődés, vagy csak a szigorú “matek” a mérvadó?
- Van kedvenc portfóliócége, lehet egyáltalán egy befektetőcégnél ilyen?
- Te tudod mit kockáztatsz, amikor tőkét vonsz be a saját cégedbe? Tudod valójában, hogy mibe kerül a befektetői elvárások tükrében az idő előtt bevont nagy összeg
Hallgasd a Cégépítőket a kedvenc platformodon:
Spotify: kattints ide
Apple Podcast: kattints ide
SoundCloud: kattints ide
Google Podcast: kattints ide
Youtube: kattints ide
Cégvezetés felsőfokon, mint a legnagyobbak. Kattints a linkre a MiniCRM-es EXTRA tartalmakért!
A Cégépítők podcast felvétele a MiniCRM megbízásából történik, melyben a Brocasterz Podcast Stúdió a partnerünk. Az adások menedzsmentjét a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi.