Fekete Péntek: Rommá vásároltuk magunkat

A Black Friday amerikai hagyomány. Minden évben a hálaadást követő pénteken tartják, amikor a kereskedők hatalmas kedvezményekkel, gyakran a haszonkulcsuk rovására próbálják becsalogatni a vevőket az üzletekbe. Ez a nap jelöli a karácsonyi bevásárló szezon kezdetét.

Ez a hagyomány lassan ugyan, de kezd begyűrűzni Magyarországra is. A kedvezmények mértéke itt jellemzően 20-30%, ami nem éri el az amerikai átlagot (ami általában 70-90%-ot jelent), a vásárlók azonban így is jól járhatnak.

fekete-pentek-romma-vasaroltuk-magunkat

A megszokott dátumnál egy héttel korábbra szervezte saját akcióját az Extreme Digital, így az ott vásárlók november 21-én juthattak jó áron a kiválasztott termékekhez. Ha jutottak. Az oldal üzemeltetői a szokásos forgalomnak az 5-szörösére számítottak, szervereiket is erre készítették fel. Végül a normál forgalomnak a 30-szorosát bonyolították le, aminek köszönhetően az oldal a nap folyamán sokszor nem volt elérhető. Ennek ellenére nem zártak rosszul, 1 millió látogató összesen 700 millió forint értékben vásárolt náluk.

Beszállt az akcióba az eMag is, ők már az amerikaival egy napon, november 28-án. Az akció még jobban sikerült, mint az eDigitalnak: 1.2 millió honlap látogató 1.7 milliárd forintot költött el náluk, és a honlapjuk is végig elérhető volt.

A Media Markt vérszemet kapott. Nem éri be azzal, hogy egyszerűen beszáll az akcióba, hanem egyenesen magáénak akarja tudni a Fekete Pénteket. Legalábbis erre utal az a tény, hogy már októberben benyújtottak a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalhoz egy kérvényt, hogy védjegyként bejegyeztessék a „Fekete Péntek” szóösszetételt. Az SZTNH egyelőre nem bírálta el a kérelmüket.

Úgy tűnik, az angolszász országokban vásárlók nem érik be pusztán a Black Friday nyújtotta kedvezményekkel. Egy új szokás indult térhódításra, ami a Cyber Monday nevet kapta. A Cyber Monday a Black Friday-t követő hétfőn van, és célja, hogy népszerűsítse az online vásárlást. A jelek szerint bőven van rá igény, hiszen az összesített oldallátogatások száma 38.1%-kal nőtt tavalyhoz képest.

Magyarországon még jópár év lesz, mire a Fekete Péntek széles körben elterjed, és a kedvezmények mértéke talán soha nem fogja elérni az amerikaiét. Cserébe talán nem is kell attól tartanunk, hogy az emberek letapossák egymást a különböző árucikkekért folytatott harcban, ahogy azt bármelyik amerikai áruházban teszik.

Mindenesetre a Fekete Péntek kezdeményezéssel mindenki jól jár. A vásárlók olcsóbban jutnak hozzá a hőn áhított árucikkekhez, a kereskedőknek meg nem marad a nyakán a készlet év végére, rengeteg emberrel megismertetik szolgáltatásaikat, mindeközben pedig profitot termelnek.