Felelősségbiztosításra a te cégednek is szüksége lehet

Céges felelősségbiztosítás

Amikor beülünk az autóba, felkészülünk arra, hogy esetleg másoknak kárt fogunk okozni. Tudjuk, hogy benne van a pakliban, ezért is kötünk olyan biztosítást, ami helyt áll helyettünk, vagyis kifizeti a másik autóban keletkezett kár összegét. Ezt kötelező biztosításként ismerjük, vagy hivatalos nevén kötelező gépjármű-felelősségbiztosításként.

Károkat azonban nemcsak a volán mögött ülve okozhatunk, hanem az élet más területein is. Az sem ritka, hogy nem magánemberként hibázunk, hanem a cégünk kerül olyan helyzetbe, hogy mások értékeiben, egészségében vagy tulajdonában kár keletkezzen. Pontosan ezekre a helyzetekre nyújt megoldást egy céges felelősségbiztosítás. De vajon mit kell tudni ezekről a termékekről, és mikor lehet hasznos választás a te vállalkozásodnak? Olvass tovább a válaszokért!

Mit jelent a felelősségbiztosítás fogalma?

Induljunk ki a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításból, hiszen ezt alighanem mindenki ismeri. Képzeljük el, hogy nem adtuk meg az elsőbbséget egy kereszteződésben az autónkkal, és koccantunk egy másik kocsival. Amiben történetesen keletkezett egymillió forintnyi kár. Ezt az összeget – mivel mi okoztuk a balesetet – nekünk, zsebből kéne kifizetni. Kivéve, ha van felelősségbiztosításunk, ami egy bizonyos havi vagy éves díj ellenében fizet helyettünk.

A felelősségbiztosítás tehát nem a mi kárunkat hivatott kifizetni, és nem a mi értékeinket védi. Ellenkezőleg: mások vagyontárgyait és egészségét abban az esetben, ha miattunk azokban valamilyen kár keletkezne. A közlekedés csak az egyik területe az életnek, ahol ez előfordulhat, ezért a biztosítótársaságok más helyzetekre is kínálnak felelősségbiztosításokat.

Céges felelősségbiztosítás

Akár gyalogosként is okozhatunk kárt mások autójában, de az is megeshet, hogy az udvarunkon álló diófa rádől a szomszéd házára. Vagy éppen síelés közben véletlenül fellökünk valakit, aki súlyosan megsérül. Ne adj isten nem takarítjuk el a havat a járdánkról, és valaki emiatt elesik. A kutyánk megharapja a postást, a macskánk szétcincálja mások kerti bútorát. A sor a végtelenségig folytatható.

A felelősségbiztosítások akár önállóan, akár más biztosításba (utasbiztosítás, lakásbiztosítás stb) ágyazva segítenek az anyagiakban. Minden biztosító és minden biztosítás más és más, de általánosságban elmondhatjuk, hogy a felelősségbiztosítások tipikusan következő költségeket vállalják át: kártérítés, sérelemdíj, késedelmi kamat, jogi eljárás költségei, társadalombiztosítási megtérítési igény, kárenyhítési költségek.

Amit a céges felelősségbiztosításról tudni kell

Egy vállalkozás rengeteg emberrel, anyaggal, értéktárggyal találkozik. Minden cégnek vannak alkalmazottai, ügyfelei, a tevékenysége pedig kihat másokra. Ezekben pedig mind kár eshet, ha a vállalkozás hibázik. A legtipikusabb eset talán az, ha egy cég nem megfelelő munkakörülményeket teremt, és emiatt egy kolléga megsérül. A munkatárs ilyenkor joggal tart igényt kártérítésre, amit a cég biztosítása átvállal.

Nemcsak a fizikai térben történhetnek ugyanakkor károk. Egy rosszul megfogalmazott Facebook-poszt miatt pert akaszthatnak a nyakunkba, ami kártérítéshez vezethet. A termékünkről kiderülhet, hogy jogdíjproblémák adódtak vele. A szolgáltatásunk nem várt károkat okoz mondjuk mások számítástechnikai eszközeiben. A cég büdzséjére komoly hatással lehet, ha a felmerülő kártérítéseket és egyéb díjakat nekünk kell kicsengetnünk. Pontosan erre nyújtanak megoldást az általános felelősségbiztosítások.

Azért általánosak, mert bármely cég vagy egyéni vállalkozó megkötheti őket – szemben a szakmai felelősségbiztosítással, amiről majd később lesz szó. Az általános felelősségbiztosításon belül az alábbi lehetőségeink vannak (ezek közül tetszőlegesen válogathatunk. Köthetünk egyet, hármat vagy az összeset).

Tevékenységi felelősségbiztosítást

Nomen est omen: ez a biztosításfajta a tevékenységünkből (szerződésben meghatározott minőségünkből) eredő károkat hivatott rendezni. A tevékenység – néhány kivételtől eltekintve – bármi lehet. Hétköznapi példa, hogy valaki megcsúszik a boltunkban a frissen felmosott padlón, mert elfelejtettük kitenni a csúszásveszély táblát. Vagy adatbázisokat kezelünk, és az adatok elvesznek, sérülnek vagy kiszivárognak. Mindkét esetben joggal kér majd kártérítést tőlünk az ügyfél, amit a tevékenységi felelősségbiztosítás keretében rendez majd a biztosító.

Munkáltatói felelősségbiztosítást

A munkahelyi balesetek sajnos igen gyakoriak, és ezekben mindennapos a személyi sérülés vagy az anyagi kár. A munkáltató felelősségbiztosítás tehát a munkabalesetek miatt keletkező kártérítésekre vonatkozik. Tipikus munkabaleset, ha az építkezésen valaki megcsúszik, leesik, beüti magát. Vagy éppen az, ha a munkavállalót az irodában megrázza az áram. Ha bebizonyosodik, hogy ez a cég mulasztásából történt, kártérítést kell fizetnünk.

Szolgáltatói felelősségbiztosítást

A szolgáltatók számára külön biztosítás létezik, amit kifejezetten a hibás teljesítésekből eredő károkozásra köthetünk. Ebben az esetben is igaz, hogy a biztosító az anyagi károkra és a sérelemdíjakra is kockázatot vállal, azaz fizet helyettünk. Például akkor, ha napelemszereléssel foglalkozunk, de munka közben véletlenül kiverjük a tetőablakot.

Termékfelelősség-biztosítás

A legmodernebb technológiák és a legnagyobb odafigyelés mellett is megtörténhet, hogy a termékünk hibás, ami másoknak kárt okoz. Vagy éppen nem azt és nem úgy gyártottuk le, amire a megrendelés érkezett. Például egy ács rosszul méri fel a tartógerendák teherbírását, és emiatt beszakad a tető. Vagy az általunk gyártott (forgalmazott) állateledel mérgező, ami miatt haszonállatok százai hullanak el.

Környezetszennyezési felelősségbiztosítást

Bolygónk megóvása is rendkívül fontos, márpedig bizonyos iparágak különösen ki vannak téve a gondatlan környezetszennyezés veszélyének. Egy nagyobb balesetnél több milliós, milliárdos kár is keletkezhet, nem árt tehát felkészülni egy biztosítás formájában a bajra. Mi lehet ilyen baj? Például az, ha a vegyipari üzemünkben megsérül egy vezeték, emiatt a mérgező anyag a talajba vagy a vízbe kerül.

Szakmai felelősségbiztosítás vállalkozásoknak

Egyes szakmák esetében nagyobb a károkozás lehetősége, mint másokban. Ezt a biztosítók is pontosan tudják, ezért számukra önálló, az adott tevékenységre szabott biztosításokat kínálnak. Az alábbi felsorolás közel sem teljes, de ezek a legtipikusabb szakmai felelősségbiztosítások. Arra mindig ügyelnünk kell, hogy a szakmánk számára kötelező-e az ilyen biztosítás megléte!

  • Tervezői szakmai felelősségbiztosítás (mérnöki biztosítás)
  • Rendezvényszervezői felelősségbiztosítás
  • Szakképzést szervezők felelősségbiztosítása
  • Ügyvédek kötelező szakmai felelősségbiztosítása
  • Egészségügyi szolgáltatók felelősségbiztosítása
  • Állat-egészségügyi tevékenység szakmai felelősségbiztosítása
  • Szálláshely-szolgáltatók felelősségbiztosítása
  • Könyvelők, adótanácsadók, bérszámfejtők, társadalombiztosítási ügyintézők felelősségbiztosítása
  • Személy- és vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói tevékenységet folytatók felelősségbiztosítása
  • Független biztosításközvetítők és biztosítási szaktanácsadók felelősségbiztosítása

Milyen vállalati biztosítások léteznek még?

A felelősségbiztosítások csak egy szeletét képezik a cégeknek szánt biztosításoknak. Egy vállalatnak jó ötlet lehet biztosítani a saját vagyonát, a gépjárműflottáját vagy éppen a munkatársait, amikor üzleti útra mennek. Lássuk egy kicsit részletesebben is, hogy milyen vállalati biztosítások közül választhatunk.

Vállalkozásbiztosítás

Az általános vállalkozásbiztosítások között találunk kifejezetten a kkv-kra, illetve a nagyobb cégekre szabott verziókat is. Az ilyen termékek tipikusan az olyan alapkárokat fedezik, mint a tűz, robbanás, villámcsapás, de egyes biztosításokat teljesen személyre szabhatjuk.

Vagyon és üzemszünet

Főleg termelőcégeknek lehet hasznos ez a típus, ami az általános vagyonkárok mellett arra is kiterjed, ha káresemény miatt szüneteltetni kell a termelést. Mondani sem kell, egy több napos, hetes üzemszünet óriási pénzügyi veszteséget okozhat.

felelősségbiztosítás cégeknek

Logisztika

Belföldi, nemzetközi szállítmány- és felelősségbiztosítások néven is futnak, és értelemszerűen fuvarozással foglalkozó cégeknek hasznosak. Általában földi, légi és vízi szállítmányozásra is kiterjednek, és felelősségbiztosítást is tartalmaznak.

Pénzügyi

Ezek a biztosítások többféle verzióban is léteznek. Ilyen lehet például a vezető tisztségviselők és felügyelőbizottsági tagok felelősségbiztosítása, ami a kötelességszegésből eredő kártérítésekre nyújt megoldást. Ugyanakkor a kezességbiztosítások (közúti árufuvarozók, autóbusz és taxi) is ide sorolhatók.

Üzleti utas

Utasbiztosítást bárki köthet, az üzleti verziók ugyakkor egy keretet adnak, vagyis nem kell minden útra újra és újra biztosítást kötni. Kiválaszthatjuk, hogy egy évben várhatóan hány napot fogunk külföldön tölteni. Egyéni vállalkozók számára is elérhető biztosítás.

Mezőgazdaság

A mezőgazdaság különösen ki van téve a természeti károknak, amire egy speciális biztosítás nyújt megoldást. Biztosíthatjuk a növényeket, az állatokat, a gépeket és a berendezéseket, és persze az egyéb vagyontárgyakat is.

Drón, légi jármű

A vízi és légi járművekre vagyonbiztosítást köthetünk, míg a drónokra felelősségbiztosítást. Utóbbiak ma sok területen számítanak nélkülözhetetlennek (mezőgazdaság, filmipar, fényképészet), egy baleset azonban óriási károkat okozhat mások értékeiben és egészségében.

Flotta

Kedvezőbb díjat kaphatunk a biztosítóktól, ha nem egyesével kötünk kötelező a kocsikra, hanem flottaként kezeljük őket. Nemcsak személyautók jöhetnek szóba, hanem teherautók, buszok, motorok, mezőgazdasági járművekre vagy akár quadokra is.

Biztos kezekben a céged

Ne kerteljünk: a felelősségbiztosításra azért van szükség, mert a cégünk hibázik. Vagyis mi és az embereink hibáznak. Teljesen megszűntetni ezt aligha lehet, azért viszont nagyon is sokat tehetünk, hogy minimálisra csökkentsük a hibázás lehetőségét. Ehhez arra van szükség, hogy a kollégák pontosan tudják, mi a dolguk és azt milyen lépésekben kell végrehajtani.

Ebben nyújthat segítséget egy CRM-rendszer, amiben komplett folyamatokat hozhatunk létre minden feladathoz. Az online felületen mindenki látni fogja, hogy egy projekt milyen részfeladatokból tevődik össze. Ezt csak egyszer kell összerakni, és a rendszer onnantól mankóként vezeti a kollégák kezét. Nem marad majd ki egyetlen lépés sem, és minden úgy zajlik majd, ahogy a nagykönyvben meg van írva.

MiniCRM

Ez is egyfajta biztosítás, ha jobban belegondolsz: a pontos és hibátlan munkavégzés, teljesítés segít elkerülni a bajt. A természeti károkkal, vandalizmussal és hasonlókkal nincs mit tenni, de az emberi mulasztásokra létezik megoldás: egy profi és hatékony CRM-rendszer!