A bevétel növelése a válság alatt – lehetséges?

bevétel növelés 01

Biztos unod már ezt hallani, de attól még sajnos igaz, hogy a világ és hazánk komoly gazdasági válságot él át. Infláció, euró árfolyam, üzemanyagárak, háború, COVID utáni visszaesés, munkaerőhiány – még felsorolni is fáj. Az élet azonban nem áll meg, ahogy persze az üzlet sem. Ebben a helyzetben különösen fontos, hogy a vállalkozásod megőrizze az eredményeit.

A profitról a visszaesés idején sem lehet lemondani, és nem is kell. Az első lépés a siker felé az, hogy nem törődsz bele a vereségbe. Nem lehet hátradőlni, és azt mondani, hogy most pénzt veszítünk, de majd idővel jobb lesz. Aki így áll hozzá, annak a jobb idők sosem jönnek el. Cikkünkből megtudhatod, milyen módszerekkel növelheted a céged bevételeit 2022-ben.

Hasznos tippek a bevételnöveléshez a krízisben

Rendezd a soraid

Olcsó közhely lenne, hogy a válságban a káosz a legnagyobb ellenséged. Ha egy kicsit mélyebbre ásunk, ez a gondolat mégis igaz. A kritikus időkben ugyanis az a legfontosabb, hogy megfelelő egyensúlyt teremts a végrehajtás sebessége és a döntés cégre gyakorolt hatása között. Ez jellemzően három akadály miatt nem valósul meg: kaotikus működés, információkezelési nehézségek és nem megfelelő vállalati kultúra.

Cégvezetőként tehát az a dolgod, hogy felgyorsítsd a döntéshozatalt. Hogyan? Például úgy, hogy a valóban megvalósítható terveket veszed előre, adatvezérelt megoldásokban gondolkodsz, az elképzeléseidet világosan kommunikálod a csapat felé és nyomon követed a döntéseid hatását.

bevétel növelés 01

Kép forrása: pixabay.com

Lépések, amiket megtehetsz:

Állíts fel válságstábot
Aki tétlenkedik a mostani helyzetben, biztosan bukásra van ítélve. A cselekvés visz előre, de csak akkor, ha tudjátok, mit csináltok. Egy szakértőkből áll válságstáb átláthatja a cég helyzetét, és segíthet a jó döntések meghozatalában.

Értékeld a helyzetet minél gyakrabban
Tuti forgatókönyv nem létezik, ezért lényeges, hogy minden döntésed hatásával tisztában légy. A válságstábbal karöltve beszéljétek át minél sűrűbben az eredményeket. A gyors helyzetfelismerés és -értékelés vezet a helyes válaszlépésekhez.

Egységben az erő
A felső vezetésben összhangnak kell lennie azzal kapcsolatban, hogy mit tegyetek, és mit ne tegyetek. Ez biztosítja azt, hogy a céged erőforrásait a kritikus projektekre fordíthasd. Azt is határozd vagy határozzátok meg, hogy mi az, ami még a válságban sem képezi vita tárgyát, és érinthetetlen. Ilyen lehet például a cég jövőképe, küldetése vagy értékei.

Kommunikálj egyértelműen
A vezetőség egységet mutat, a fontos döntések megszülettek. A zökkenőmentes végrehajtáshoz azonban az is kell, hogy ezeket egyértelműen kommunikáld a kollégák felé. Most a könnyen értelmezhető, és nehezen félreérhető üzenetek ideje jött el – és annak az ideje, hogy minden döntésed nyomon kövesd és időnként felülvizsgáld.

bevételnövelés

Kép forrása: pexels.com

Támaszkodj az adatokra

A változó piac és a folyamatosan jelen lévő bizonytalanság miatt mind a terveiden, mind a költségvetésen változtatnod kell. A legtöbb cég ilyenkor a vezető tapasztalataira és megérzéseire támaszkodik, ami persze rendben van, de önmagában nem elegendő.

Napjainkban ugyanis egy átlagos cégnek is külső és belső adatok garmadája áll rendelkezésére. Ilyen lehet – a teljesség igénye nélkül – az értékesítési és költségadatok, illetve a gazdasági mutatók, iparági eredmények, de akár a társadalmi kutatásokat is ide vehetjük. Ezeket az adatokat kár lenne parlagon hagyni, hiszen felhasználásukkal dinamikus válságforgatókönyveket készíthetsz. Az alábbi tanácsokat fogadd meg ezzel kapcsolatban:

  • A belső és küldő adatok egyaránt releváns, megbízható forrásból származzanak
  • Az adatelemzést használd fel a pénzügyi előrejelzések készítéséhez
  • Használd ki a vezetői tudásod és tapasztalatod a tervek finomításához
  • A forgatókönyvek megvalósulását mindig vizsgáld felül

Ne hagyd, hogy csökkenjen az árrésed

Ha a profit növelés az elmúlt években sikerült, akkor arra kell törekedned most is, hogy ez a helyzet fennmaradjon. Ehhez a rövid- középtávú és hosszútávú tervek elkészítése mellett az alábbi három feladat vár rád:

  1. Igazodj az ügyfelekhez
    A válság az ügyfeleidre is hatással van, tehát tudnod kell, hogy milyen helyzetben vannak, hogyan gondolkodnak és miként költenek. Innovatív eladási módszereket kell kitalálnod, amiben az agilis módszertan nyújthat segítséget.
  2. Készülj fel az ellátási lánc megszakadására
    A fuvarozási, szállítmányozási piac is nehéz időket él át, a cégednek viszont muszáj védekeznie a negatív hatások ellen. A legjobb, ha változatos beszállítói hálózatot tudsz kiépíteni, hiszen a legjobb termék/szolgáltatás sem ér semmit, ha nem tudod eljuttatni az ügyfélhez.
  3. Ne emelj mindenképp árat
    A folyamatos áremelés kézenfekvő megoldásnak tűnhet a bevétel növelésére, mégsem biztos, hogy ez a helyes stratégia. Ezzel ugyanis garantáltan ügyfeleket fogsz veszteni. Sokkal célravezetőbb, ha a márkahűség kialakítására és a vásárlói élmény fokozására koncentrálsz.

Gondold át a kiadásaidat is

A profit növelésének az is egy módja – a fentiek mellett persze – ha a kiadásaidat észszerűsíted és faragod le a költségeket.

  1. Marketingcsatornák
    Míg korábban talán belefért, hogy égetted a pénzt hirdetésekre, ennek most vége. Tudnod kell, hogy melyek a magas megtérülési marketingcsatornáid, és azokat kell előtérbe helyezned.
  2. OPEX
    Az OPEX szó az operating expense angol kifejezést takarja, ami magyarul a működési költségeket jelenti. Márpedig ezek hatalmas kiadásokat jelenthetnek a céged életében. A nem alapvető működési kiadásokat érdemes csökkentened, és az irodabérlés feltételeit is célszerű átgondolnod.
  3. Új technológiák
    Az innovációba mindig érdemes befektetned, még egy válság közepén is. Az új technológiák és főleg az automatizmus hosszabb távon jelentős költségcsökkenést eredményezhet.

Amivel mindez még könnyebb: MiniCRM

Bevételnövelés CRM-mel

Rendezett feladatkezelés

A MiniCRM feladatkezelő funkciójával mindig, minden kolléga pontosan tudni fogja, mik a feladatai és azoknak mi határideje. Nincs több kallódó teendő és lekésett határidő. Cégvezetőként pedig egy pillanat alatt átláthatod egyes emberek vagy egész csapatok teljesítményét.

Adatok minden mennyiségben

Számos riport segíti a dolgod a nagyobb kép átlátásában. Akár az értékesítőcsapatot is górcső alá veheted, vagy megnézheted, melyik kampányod hogyan teljesített. A számok birtokában könnyebben hozhatsz döntéseket, írhatsz forgatókönyveket és biztosabban határozhatod meg a féléves, éves célokat.

Hatékonyabb ügyfélkezelés

Ahogy már említettük, a jobb ügyfélélmény kulcstényező a bevétel növeléséhez. A MiniCRM ügyfélkezelő-szoftverrel mindenki elsőrangú kiszolgálásban részesülhet. Egy helyen tárolhatjátok az egyes ügyfelek minden adatát, az előzményeket, az elakadásokat és a jövőbeli feladatokat. Az elveszett ügyfelek reaktiválása még sosem volt könnyebb!

Automatizmus

Az idő pénz, a MiniCRM pedig segít megszabadulni az időrabló feladatoktól. A rendszer képes automatán kiadni a feladatokat a megfelelő embereknek, de akár magától kiküld több ezer számlát vagy egy hírlevelet is. Ha pedig a weboldaladon gyűjtesz érdeklődőket, a MiniCRM automatikusan felveszi velük a kapcsolatot előre megírt sablonok alapján. A kevesebb kézzel elvégzett feladat és emberi beavatkozás jelentős hatékonyságnövelő tényező!