Építsünk versenyképes cégeket – sajtóközlemény

A növekedés nem az ügyfélszerzésen bukik el, hanem az utána következő ötven percen.

Négy meghatározó üzleti szereplő egy közös kampányban mondja ki, amit a magyar KKV-vezérek nagy része még nem mert magának bevallani .

Budapest, 2026. június 9. – A magyar KKV-k versenyképességéről sok szó esik finanszírozás, munkaerő és technológia kapcsán, miközben kevesebb figyelmet kap az a napi működési rend, amelyen végül az ügyfélszerzés, az értékesítés és a növekedés múlik. A MiniCRM most négy ismert üzleti szakértővel, Kende-Hofherr Krisztával, Balogh Petyával, Dr. Újszászi Bogár Lászlóval és Wolf Gáborral, közös szemléletformáló kampányt indít a témában június második hététől egészen szeptemberig. 

A digitalizáció rendszerszintű probléma a magyar KKV-knál 

A kampány aktualitását az adja, hogy miközben a vállalkozások digitalizációjáról egyre több szó esik, az ügyfélkapcsolatok rendszerszintű kezelése még mindig nem magától értetődő a kisebb cégeknél. Az Eurostat 2025-ös adatai szerint az EU-ban a legalább 10 főt foglalkoztató kisvállalkozásoknak csupán nagyjából negyede használ CRM-alkalmazást, vagyis olyan rendszert, amely az ügyféladatok, értékesítési folyamatok és kapcsolattartási feladatok átlátható kezelését támogatja.1 

Magyarországon ezt a képet tovább árnyalja, hogy a Digiméter 2024-es felmérése alapján a hazai KKV-k digitalizációs főindexe 40 ponton maradt a 100-as skálán, ami évek óta nem jelez érdemi áttörést.2 Mindez azt mutatja, hogy a digitalizáció egyik legfontosabb, mégis gyakran alulértékelt területe éppen a napi ügyfélkezelés: az, hogy egy beérkező érdeklődésből, egy kiküldött ajánlatból vagy egy korábbi ügyfélkapcsolatból lesz-e valódi üzleti eredmény. A kampány erre a sok vállalkozásnál jelen lévő, de ritkán kimondott működési problémára irányítja rá a figyelmet.  

A legismertebbek is csatlakoztak 

A kampány nagykövetei Balogh Petya, Kende-Hofherr Kriszta, Dr. Újszászi Bogár László és Wolf Gábor. Bár mindannyian más-más szakterületről érkeznek, egységes üzenetet képviselnek: egy ponton minden növekvő vállalkozásnak rendszereznie kell a működését. A kampány arcai ismertségükkel szeretnék elérni, hogy minél több vezető, vagy akár munkavállaló felfigyeljen a CRM rendszerek és a strukturáltság fontosságára, ezáltal pedig elinduljon egy olyan széleskörű párbeszéd, amely változásokat is eredményez a magyar vállalati kultúrában. 

Egy vállalkozás sikeréhez és eredményességéhez nem elég a jó ötlet és a lelkesedés. Átlátható folyamatokra és tudatos működésre is szükség van. Ezért örömmel vállaltam el a MiniCRM nagyköveti szerepét, hiszen egy olyan sikeres magyar fejlesztésű megoldást képviselhetek, amely nap mint nap támogatja a vállalkozásokat a növekedésben, az ügyfélkapcsolatok hatékony kezelésében, a rendszerszintű gondolkodás- és a stabil működés kialakításában. - Kende-Hofherr Kriszta, Kommunikációs és vállalkozásfejlesztési szakértő, üzleti előadó 

Számomra nagyon fontos a hazai vállalkozások fejlődése, versenyképessége. És abban hiszek, hogy digitalizáció és jól szervezett céges folyamatok és adatok nélkül nem létezik versenyképesség. A MiniCRM-et mi is használjuk, de régóta követtem, és láttam, hogy mekkora értéket teremt cégek ezreinek, segítve őket ezen az úton, kész eszközökkel. Ezért is csatlakoztam a kampányhoz” – Balogh Petya, vállalkozói stratéga  

 A tartós üzleti eredmények elérése megköveteli a tudatos meggyőzés és az automatizáció szinergiáját. Azért vettem részt ebben a kezdeményezésben, mert a MiniCRM olyan eszköztárat biztosít, amely lehetővé teszi a meggyőzés pszichológiai elveinek skálázható alkalmazását. Így a vállalkozók hitelesen és hatékonyan építhetnek mélyebb kapcsolatokat az ügyfeleikkel.” - Dr. Újszászi Bogár László, meggyőzéstechnikai szakértő  

Én a bizniszt Angilában és az USA-ban tanultam, ahol több száz éves jó hagyományok segítik a vállalkozókat – mi ebben hatalmas hátrányból indultunk. Ezért szívügyem a hazai vállalkozói kultúra emelése: win-win, korrektség, egyenrangúság, tisztelet – ami a mindennapokban ott kezdődik, hogy nem nehezítjük meg a partnereink, vevőink életét fölösleges körökkel, lassúsággal, szétszórtsággal. Pont ezekért a “buta” hibákért veszít el rengeteg vevőt sok vállalkozás. De egy ilyen szemlélet-változást csak a jelentős pozitív piaci szereplők összefogása tud felgyorsítani, ami eddig fájóan hiányzott itthon – ezért csatlakoztam azonnal és örömmel a MiniCRM kampányához.”– Wolf Gábor, marketingszakértő  

„Rengeteg cég elakad a működésében, és ez nagyon sokszor nem külső, hanem belső akadályok miatt van.” - Egerszegi Krisztián, Cégépítő, MiniCRM  

Mindenki számára ismerős élethelyzetek 

Az érdeklődők elvesznek, az ajánlatok követése személyfüggő, az ügyféladatok szétszórva kerülnek elmentésre. Ezek nem kizárólag  adminisztrációs bosszúságok, hanem komoly bevételi kérdések is egyben. A kampány ezt az összefüggést mondja ki nyíltan, és nem áll meg a felismerésnél: a résztvevők konkrét megoldásokat, működési mintákat és gyakorlati lépéseket is megosztanak. A MiniCRM AI-alapú funkciói arra a piaci igényre reagálnak, miszerint a CRM rendszernek nem egy újabb elvégzendő feladatnak kell lennie, hanem egy olyan keretnek, amely a munkafolyamatok felgyorsítását, gördülékenységét eredményezik. 

Források: 

1: https://ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php?title=E-business_integration  

2: https://digimeter.hu/kutatasok/  

Sajtókapcsolat 

Belayane Najoua  – Agence Najoua 

hello@agencenajoua.com 

A MiniCRM-ről  

A MiniCRM Zrt. felhőalapú CRM-rendszert fejleszt magyar KKV-k számára. A cég 2025-ben csatlakozott a group.one portfóliójához, amely megerősíti a termékfejlesztési és nemzetközi növekedési kapacitásokat. Küldetése, hogy segítsen a magyar KKV-knak a piaci versenyben helytállni. Azt képviseli, hogy aki rendszerrel dolgozik, az nem lassabb lesz, hanem versenyképesebb.  

A kampány 2026 júniusától szeptember végéig fut, sajtóban, digitális csatornákon és közvetlen üzleti kommunikációban. A kampány nagyköveteivel való interjú, a kampány sajtóanyagai, fotói és további részletek kérésre elérhetők.