KategóriaMiniCRM

Változások a MiniCRM-nél

2010 elején, több éves fejlesztési munka után megszületett a MiniCRM ügyfélkapcsolat-kezelő rendszer. Az akkoriban még csak 3 alkalmazottal tevékenykedő MiniCRM az elmúlt 2 és fél év alatt rengeteg változáson ment keresztül. Ez mind a CRM-en, mind pedig a csapaton megfigyelhető volt, hiszen a MiniCRM egyik célja, hogy a folyamatosan bővülő ügyféligényeknek és a piac által felállított követelményeknek is maximálisan megfeleljen.

Az egyre növekvő ügyfélkör és ügyféligények megkövetelték a minőségi szolgáltatás nyújtását, ezáltal a cég és a termék folyamatos fejlesztését. Így például 2010 végétől elkezdtek szétválni az egyes munkaterületek és már minden részlegen dedikált munkatársak dolgoznak a MiniCRM-nél. Ennek következtében különváltak a Tanácsadók az Ügyfélszolgálattól, főállású fejlesztőink pedig már a MiniCRM új verziójának folyamatos tökéletesítésén munkálkodnak.

A MiniCRM így idővel kezdte kinőni magát, míg végül 2012 közepére – a MiniCRM legújabb verziójának piacra lépésével párhuzamosan – a cég belső változásokon is keresztül ment. Első lépésként megváltozott a cég székhelye, új munkatársakkal is bővült a csapat, majd végül 2012. július 9-én a MiniCRM Bt. jogutódjaként megszületett a MiniCRM Zártkörűen Működő Részvénytársaság.
Barazsy Ákos – megköszönve mindenkinek az eddigi bizalmat – átadta feladatait Bíró Rolandnak. Ákos a továbbiakban kisebbségi tulajdonosként a háttérben marad és másik cége, a RoadRecord fejlesztésére koncentrál.

Természetesen a fejlődés ez után sem áll meg a MiniCRM-nél. Hamarosan külföldön is piacra lépünk. Ennek első lépéseként a folyamatosan bővülő csapatunkkal először Ausztriában és Németországban indul el a MiniCRM szolgáltatása.