Így legyen jó KKV web stratégiája! (7. rész) – Gondolatébresztő

KKV web stratégia

Végére értünk a KKV méretű cégek web stratégiájával foglalkozó cikksorozatunknak. A következőkben összegezzük a leírtakat, valamint igyekszünk az alaptéziseket és összefüggéseket kiemelni.

A cikksorozat célja nem volt más, mint hogy egy tényleges, szakmai alapokon nyugvó, ám egyben érthető és jól használható stratégiai szemléletet (és tudásbázist) nyújtson a KKV cégeknek. Az anyag használatával egy kis vagy közepes vállalkozás bátran nekifoghat a teljes web stratégiájának kidolgozásához. A lényegi elemekre bontott, a web stratégiai piramisra épülő struktúra segíti a munkát, hiszen előre felkészíti a vállalkozókat és cégvezetőket arra, hogy hol kellhet a saját erőforrásokon túl szakembereket is bevonni.

A web stratégia tehát piramis módjára épül fel: tartalom és üzleti modell, használhatóság, KPI számok, keresőoptimalizálás, közösségi média, végül pedig a kattintás alapú hirdetések.

2

Az a cég, mely ezen elemeket előre tervezetten, stratégiai szinten is kidolgozza, biztos lehet benne, hogy a következő időszakban egy jól mérhető, pozitív irányba növekedő webes jelenlétet fog tapasztalni. Hogy ez a látogatottság növekedésében, megrendelések számában, vevőkör növekedésében nyilvánul-e meg, az csak a tervezett stratégián és a kivitelezés minőségén múlik.

A legfontosabb alapelv

A legfontosabb alapelv, mely nem csupán az online világban tartja magát (pl. a Google által), hanem alapvetően a vállalkozói szegmensben is, hogy teremtsünk értéket! Amennyiben értéket teremtünk, úgy azt a megrendelőink, ügyfeleink értékelni fogják (és ez nem csak a magyar nyelv szépségéből adódó humoros egyezés).

Akár termékről beszélünk, akár szolgáltatásról, vagy tartalommarketingről, minden esetben elmondható, hogy annak definiálása, meghatározása az egyediség és a „milyen értéket adok át” kérdés megválaszolásával kezdődik.

Ügyeljünk arra, hogy ezt mind a saját, mind a munkatársaink fejébe jó mélyen bevéssük, meglátjuk majd, hogy eredményes lesz. A „bullshit”, másolás és „olcsó hús” időszaka már lecsengett, hosszútávon kizárólag az maradhat fent (és lehet piacvezető, vagy fontos szereplő), aki minimum jó minőségben szolgáltatja vagy gyártja (vagy nyújtja) azt, amivel foglalkozik. Optimális esetben mindezt egyediséggel ötvözi.

Ehhez a témakörhöz tartozik, és a web stratégia elemeinek meghatározásakor is alapelv, hogy „azt kapjuk, amit beleteszünk”. Érdemes elgondolkodni ezen a mondaton, hiszen a világ vállalkozási sikereit megvizsgálva világosan látszik: a tehetség és a kreativitás megléte csupán egy fontos kellék, ám a teljesítmény az a hozzávaló, mely a siker kovácsa.

Az elejétől kezdjük

Roppant fontos megemlíteni, hogy ha először alakítunk ki valóban komplex web stratégiát, akkor ne a meglévő gondolatainkból és ötleteinkből táplálkozzunk. Lehet, hogy a fejünkben létezik egy kép arról, hogy mitől jó vagy rossz a weboldalunk, vagy annak mi a célja és hogyan kéne működnie, de alapvetően az az ajánlott metodika, hogy teljesen elölről kell kezdeni mindent.

KKV web stratégia

Tegyük fel magunknak, munkatársainknak és a céghez közelálló embereknek, esetleg kiemelt ügyfeleinknek azokat az alapkérdéseket, melyek az ideális weboldalunk célját, felépítését és működését határozhatják meg.

Meglátják, hogy amint másokat is bevonunk, amint elengedjük a berögzült, vélhetően közel sem teljes, ne adj Isten hibás téziseket, azonnal egy progresszívebb, átgondoltabb, újszerűbb irányvonal fog körvonalazódni.

Tartsuk be a piramist

Nem véletlen, hogy a komplex webes jelenlétet leginkább a web stratégiai piramis írja le jól. A felépítése nem csak a lépések sorrendjét, hanem azok egymásra való épülését is jól szemlélteti.

KKV web stratégia

Ahogyan fentebb is szóba jött már, az elejétől kell kezdeni, de nem csupán az alapkérdések megválaszolását, hanem az építkezést is. Amennyiben tényleg egy koncepcionális, számon kérhető, mérhető és ennek köszönhetően hatékony weboldalt akarunk létrehozni, akkor ne hagyjunk ki egyetlen egy lépést, lépcsőfokot sem. Igaz, nem feltétlenül szükséges a kattintás alapú hirdetések használata, hiszen az büdzsétől függ, de pont ezért az az utolsó, leginkább opcionális lépés. A termék, tartalmi modell, tervezés, használhatóság vizsgálat, keresőoptimalizálás és a közösségi oldalakra fókuszáló marketing megtervezése elengedhetetlen.

Reméljük, hogy ez a 7 cikk több tíz oldala, több tízezer karaktere hozzájárult ahhoz, hogy a jövőben az Ön cége is valóban hatékony, vagy a meglévőnél teljesebb, hatékonyabb webes jelenlétet tudjon magáénak. A MiniCRM blog célja, hogy minden vállalkozás és vállalkozó számára egy biztos pont legyen, ha az üzleti világ IT-hez köthető témáiról van szó.

Kézai Béla, 2014.

KKV web stratégia cikksorozat:

  1. Cikksorozat indító
  2. Content – tartalom/üzleti modell
  3. Usability – weboldal és használhatóság/céloptimalizálás
  4. SEO – keresőoptimalizálás
  5. Social Media – közösségi marketing
  6. PPC – Kattintás alapú hirdetések
  7. Összegzés, gondolatébresztő