Az légy aki vagy, mérjed Önmagad!

Mondok valamit, a tükröd hazudik.” (Charlie, 1996, négy whiskey után)

Nem, nem hazudik. Charlienak sem kell mindent elhinni, pláne nem “józanul”. Az egyik legnagyobb potenciált a MiniCRM-ben abban látjuk, hogy ne csak átlásd és menedzseld saját vagy kollégáid életét, hanem mérni is tudd.

Ennek örömére (és némelyek bánatára) létrejött egy “profil statisztika” riport, ami mindenkinek elérhető, kicsiknek és nagyoknak is.

Kiválasztottuk a sok éves visszajelzések és némi saját rutin segítségével, hogy melyek a legfontosabb pontok, amiket érdemes egy felhasználónál önmagában mérni, sőt összehasonlítani korábbi időszakkal. Így egyértelműen látszik, hogy most javult vagy romlott a teljesítmény!

Persze tudjuk, hogy ez nem ilyen egyszerű, mert a “Marika” nem küldte át és amúgy is a “Pistinek” kellett volna megcsinálni, de azért általában nagy egészében nézve (legalább a színeket rajta) érdemes megfogadni a tanácsokat. Több beragadt érdeklődőd van ebben a hónapban mint az előzőben? Tegyél ellene! Kevesebbet léptél be és kevesebb időt is töltöttél a rendszerben? Ez önmagában nem jelent semmit, mert lehet, hogy így is hatékony voltál vagy még hatékonyabb mint korábban, de ha nem így van, akkor jó ezt az aspektusát is látni.

Egy szó mint száz, kaptok egy újabb eszközt, ami inkább segít magadról visszajelzést kapni (ami nagyobb hatékonysághoz vezet, ami több árbevételt jelent, ami nagyobb fizetéshez segít és amiből a végén medence lesz a kertben), minthogy árulkodik rólad. Kétségtelen, az utóbbira is jó, de én nem így nézném.