Pál Zoltán Gábor - ALH story
KategóriaCégvezetés

One man showból 40 fős marketing ügynökség – Pál Zoli és az ALH story | Cégépítők Podcast

 

Az ALH Consulting négy éve kezdte meg a működését. Ez idő alatt egy fős vállalkozásból egy több mint negyven fős szervezetté fejlődött. Persze nem csak a szervezet, de az árbevétel is nőtt – nagyjából a nyolcszorosára. Mára egy kb. kétmilliárd forintos piacon rendelkeznek (eddig) kb. 300 millió forintos szerződés állománnyal. 

Mi kellett ehhez? Milyen mindset, rendszerek és hozzáállás repítette őket idáig? Hol volt ebben szerepe az alapítónak, Pál Zoltán Gábornak? Milyen evolúción és fázisokon mentek keresztül? Mi az a négy szint, amiken ők és más cégek is átmennek fejlődésük során? A Cégépítők első adásból kiderül! 

Ami biztos, hogy rendszerek, folyamatok és állandó fejlesztések nélkül saját maguk akadályozói lettek volna. Viszont ők a sikeres menedzsmentnek köszönhetően bonyolult, komplex szervezeti és üzleti folyamatokat tudtak standardizálni és ezzel hatékonyabbá válni. Az adásban annak a ténye mellett sem megyünk el, hogy az Excel egy idő után már nem a legjobb célszerszám.

“A »már megint« helyzeteket kezdje el összegyűjteni.”- tanácsolja Zoli annak, aki még az út elején jár. Az adásban felvázoljuk hogyan kezeljük a “már megint helyzeteket” vagyis oldjuk fel a hátráltató, negatív szituációkat, amik a fejlődés gátjai lehetnek. Nem elég persze csak felismerni őket, utána foglalkozni is kell velük, de hogyan? Pál Zoli betekintést enged, ők hogyan gondolkoznak róluk és milyen módszer mentén oldják őket fel.  

Kérdések, amelyekre választ kapsz a mai epizódból:

  • Milyen eredményeket hozhat, ha a tudatos tervezés és a rendszerszemlélet?
  • Hogyan tudod a saját korlátaidat leküzdeni?
  • Miért fontosak a folyamatok egy cég életében és hogyan érdemes őket felépíteni?
  • Hogyan kell sztenderdizálni olyan kreatív és bonyolult folyamatokat, amik “egyediek”?
  • Mikor kell a működési módon váltani és ezzel skálázódni?
  • Hogyan induljunk el a skálázódás felé vezető úton?
  • Mi a kapcsolat a curling és a sikeres cégek között?

 

 

Ha szeretnél egy igazi sikersztorin keresztül közelebb kerülni a sikeres cégépítés hogyanjához és megtudni mire érdemes odafigyelni, akkor tanulj és inspirálódj igazi cégépítőkkel!

Hallgasd a Cégépítőket a kedvenc platformodon:
Spotify: kattints ide
SoundCloud: kattints ide
Apple Podcast: kattints ide
Google Podcast: hamarosan…

Ne hagyd ki az EXTRA tartalmat sem, ahol olyan tippeket, best-practiceket és ajánlásokat kaphatsz a vendégektől, amik nekik bevált módon segíteni tudtak a sikeres cégépítésben. 

Az extra tartalomban Zoli elmeséli, hogy honnan szerzi a tudást az eredményes növekedéshez, valamint hogy hogyan élte meg cégvezetőként és magánemberként az elmúlt pár évet.

Kérem az extra tartalmat

Valamint ne felejtsd el igénybe venni az ingyenes (és kötelezettségmentes!) Mini Üzleti Elemzést a vállalkozásodról, amihez nincs más dolgod, mint kitölteni ezt a kérdőívet.

A válaszaid alapján elkészítjük az elemzést és javaslatokat adunk a céged 6 különböző területére vonatkozóan, hogy sikeresen egyről a kettőre juss a vállalkozásoddal:

  • Riportok és teljesítménymutatók
  • Csapat struktúra
  • Célok
  • Technológia
  • Marketing és értékesítés
  • Pénzügyek

Kattints és töltsd ki a kérdőívet.