Hogy lehet meg a luxusod, hogy azzal foglalkozz, amit szeretsz? – Balogh-Mázi Mária és a DreamJo.bs story

Balogh-Mázi Mária - DreamJo.bs - Cégépítők podcast

„Jó programozó vagy jó vezető legyek?” – tette fel magának a kérdést szakmai pályafutásának korai szakaszában Balogh-Mázi Mária, a Cégépítők podcast mostani adásának vendége.

Annyit talán elárulhatunk előzetesen, hogy végül a második opció mellett döntött. Amit szorgos munkával és sok-sok tanulással olyan magas szintre tudott fejleszteni, hogy férjével, Balogh Petyával immáron 40-nél is több startup fejlődésében működnek közre angyalbefektetőként.


Ahogy Maja fogalmaz, a „startupoknak segíteni igazi FLOW-élmény, amit nem lehet abbahagyni”. Olyannyira nem, hogy ez a tevékenység még az Excelben megtervezett gondtalan nyugdíjas éveknél is csábítóbbnak bizonyult. 

„Nem a tudásanyag drága, hanem az ember ideje és energiája” – ahogy ő fogalmaz. Márpedig, ha tanulásról van szó, a Cégépítők podcast aktuális epizódjának meghallgatása számos tanulsággal kecsegtet, többek között az alábbi kérdésekre választ adva:

  • Hogy sikerült Majának már egészen fiatalon, nőként érvényesülnie egy olyan férfias szakmában, mint a programozás?
  • Egy sikeres exit után, az utazgatással és anyagi biztonsággal kecsegtető nyugdíjas évek helyett miért tűnt motiválóbb jövőképnek startupoknak segíteni?
  • Hogy körvonalazódott ki a BACONSULT tevékenysége a startupokkal folytatott kezdeti beszélgetésekből?
  • Milyen indíttatásnak köszönhető a Maja által vezetett DreamJobs, illetve a Szerethető Munkahelyek koncepció létrejötte?
  • Miért kiemelten fontos a jó vezetéshez a megfelelő önismeret?
  • Miért kulcsfontosságú terület a HR minden vállalkozás életében?

„Megvan a luxusom, hogy azzal foglalkozom, amit szeretek!”ehhez a kulcsgondolathoz Maja gyorsan hozzátette, hogy az önismeret megléte esszenciális annak a felismeréséhez, hogy pontosan mivel is szeretnénk foglalkozni.

Többek között ennek a felfedezésében is hathatós segítséget jelenthet a Cégépítők podcast új adásának meghallgatása:

Hallgasd a Cégépítőket a kedvenc platformodon:

Spotify: kattints ide
SoundCloud: kattints ide
Apple Podcast: kattints ide
Google Podcast: kattints ide

 

Szeretnéd növekedési pályára állítani a céged Maja módszerével?

Nézd meg az EXTRA tartalmakat!

Célok felállítása, mérése és elérése CRM rendszerrel támogatva:

Videó: Árbevétel típusú cél mérése
Webinárium felvétel: Hogyan hozd a 2022-es célokat?

Teendőkezelés:

Videó: Napi feladatok – Teendőkezelés
Pro tippek: Időrabló feladatok automatizálása
E-könyv: feladatkezelés – MiniCRM vs. Excel

CSAK MINICRM FELHASZNÁLÓKNAK*:

Mini Akadémia: Önjáró riportok / Célszámok elérése
Mini Akadémia: Ismétlődő teendők kezelése

*A MiniCRM-es belépési adataidat megadva tudsz bejelentkezni az Akadémia felületére.

 

A Cégépítők podcast felvétele a MiniCRM megbízásából a Brocasterz Stúdióban történik, az adások menedzsmentjét a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi.