A legfontosabb kata változások 2022-ben – és egy megoldási javaslat

kata változások 2022

Kevés törvény kavart nagyobb port a magyar vállalkozások körében, mint a nyáron elfogadott kata változtatás. A legfrissebb adatok szerint mintegy 450 000 katás vállalkozás és cég működik hazánkban, az intézkedés azonban ennél lényegesen többeket érint. Hiszen számtalan vállalkozás dolgozik külső szakemberekkel, akik az esetek túlnyomó többségében a katát használták.

Felsorolni is lehetetlen azokat az iparágakat, ahol a kata változás bejelentése bizonytalanná tette a jövőt és a megélhetést. A legjobban talán a szellemi szabadfoglalkozásúak, a futárok és a könyvelők érintettek – sokakkal egyetemben. Arra már aligha lehet számítani, hogy a törvény változna, pláne kedvező irányba. Érdemes tehát felkészülnöd a kata utáni életre – ebben segít aktuális bejegyzésünk.

Mi is az a kata, és miért (volt) olyan népszerű?

A kisadózó vállalkozások tételes adója, avagy a kata 2013 óta létezik, és egy rendkívül egyszerű, kedvező és minimális adminisztrációval járó adózási formát jelentett egyéni vállalkozóknak, bt-knek, közkereseti társaságoknak és ügyvédi irodáknak. A lényege az volt, hogy havi 50 000 ft befizetése mellett a vállalkozó lényegében mentesült minden egyéb járulék és adó alól.

A kata a bevezetése után évről évre egyre kedveltebbé vált. Nem véletlenül, hiszen csak arra kellett figyelni, hogy a vállalkozó az évi 12 millió forintos határt ne lépje túl. Erre azért volt szükség, mert a 12 millió forint felett már 40%-os adót kellett fizetni. Egy 2020-as módosítás után pedig egy katás vállalkozó maximum évi 3 millió forintot számlázhatott egy megrendelőnek. A 3 millió felett ugyanúgy 40%-os adóval sújtották.

Fodrászok, újságírók, fordítók, taxisok, egészségügyi dolgozók, kézművesek tömege választotta ezt az adózási formát az elmúlt évtizedben. 2022. július 12-én azonban mindez véget ért, hiszen ekkor fogadta el az Országgyűlés a kata törvényt, ami extrém szigorú feltételekhez kötötte a továbbiakban ezt az adózási formát.

kata változások 2022

Kép forrása: pixabay.com

Kata változások 2022 – így változik az élet szeptember 1-től

Technikailag a nem szűnik meg a kata 2022-ben, az azonban biztos, hogy sokkal-sokkal kevesebb cég és vállalkozó élhet a lehetőséggel. A Billingo számításai szerint mindössze a katások 8%-a maradhat ennél a megoldásnál. A többieknek új adózási formát kell választaniuk. De miért? Nos, az alábbi három pont megválaszolja a kérdést.

Csak magánszemélynek

A katát szeptembertől csak egyéni vállalkozók vehetik igénybe, vagyis a bt-k, kkt-k egyáltalán nem. Ennél is komolyabb változás, hogy a katás egyéni vállalkozó kizárólag magánszemélyeknek számlázhat, cégeknek egyáltalán nem. Egy fordító tehát nem számlázhat a kiadónak, egy fodrász egy idősek otthonának vagy éppen egy tolmács egy német cégnek. Mivel a katás vállalkozók 92%-a eddig cégeknek is számlázott, ez a rendelkezés hatalmas pofont jelent nekik.

Kizárólag főállásban

Szintén komoly érvágás sokaknak, hogy a mellékállású kata feltételei ősztől nem állnak fenn. Ez azt jelenti, hogy csakis főállású egyéni vállalkozó lehet katás, mindenki más kiesik az adózási formából. Ez egyben azzal is jár, hogy egyetemi tanulmányok vagy nyugdíj mellett sem lehet senki kata adózó. Fordítva ugyanakkor működik a dolog: ha van egy mellékállásod jelenleg (heti 36 órát el nem érő), akkor mellette lehetsz főállású katás.

Bevételi határok

Sokan arra számítottak, hogy a törvényhozók a havonta fizetendő járulék mértékét emelik majd. Erre végül nem került sor, továbbra is 50 000 Ft a NAV felé fizetendő havi összeg (mivel a mellékállásos kata megszűnik, a 25 000 forint sem játszik a továbbiakban). Az éves keretet ellenben megnövelték, így aki mégis katás tud maradni (pl. taxisok), azok nem járnak rosszul. Ősztől ugyanis évi 18 millió, havi 1,5 millió forintig számlázhatnak 40%-os adó nélkül.

kata változás 2022 állatorvos

Kép forrása: pexels.com

Akiknek biztosan véget ér a katázás

  • Minden kkt, bt, egyéni cég
  • Egyéni ügyvédek
  • Állatorvosok
  • Közjegyzők
  • Önálló bírósági végrehajtók
  • Egyéni szabadalmi ügyvivők
  • Őstermelők

Élet a kata után

A többségnek ősztől mindenképp új adózási nem felé kell néznie. A jó hír az, hogy a kata helyett is vannak megfontolandó lehetőségek – igaz, egyik sem annyira vonzó, mint a megszűntetésre ítélt adózási forma. Lássuk tehát, hogy mik a lehetőségeid idén szeptembertől.

Maradsz katás

A rend kedvéért említsük meg, hogy ez is egy opció. Ha nem tartozol egyik fent említett tiltott kategóriába sem, akkor nincs akadálya, hogy maradj a katánál. Persze csak akkor, ha kizárólag magánszemélyeknek számlázol! Ahogy már említettük, akár jobban is járhatsz, hiszen emelkedett az éves keret. Ha a kata mellett döntesz, nincs sok időd, hiszen legkésőbb szeptember 25-ig jelezned kell a NAV-nak a szándékod.

Cégalapítás

A katások túlnyomó többsége egyéni vállalkozó volt, aki magánszemélyeknek és cégeknek egyaránt dolgozott. Kézenfekvő megoldás tehát egy cég létrehozása. A bt alapítása például igen egyszerű, és nem igényel nagyobb összeget (egy társat viszont mindenképp). A kft valamivel bonyolultabb és költségesebb, ugyanakkor a lehetőségek is gazdagabbak. A részvénytársaság az egyéni vállalkozás után viszont túl nagy ugrás lenne.

SZJA-s egyéni vállalkozás

Az egyéni vállalkozók számára ez az alap adózás, aminek vannak előnyei és hátrányai is. A negatív oldalhoz tartozik, hogy drága és sok-sok adminisztrációval jár, könyvelő nélkül tehát biztosan nem fogsz boldogulni. A SZJA-s EV lényege, hogy 9% vállalkozói SZJA-t, illetve 15% vállalkozói osztalék alap SZJA-t kell fizetned. Az osztalékalapra még rájön 14% EHO, azaz egészségügyi hozzájárulás is. A pozitív oldal az, hogy költségeket számolhasz el, egyes esetekben igazolás nélkül is.

Átalányadó

Az átalányadózás 2022 slágertémája lesz, mert a legtöbben efelé a megoldás felé kacsingatnak. A lényeg, hogy a tevékenységedtől függően a három költséghányad kulcs valamelyikébe sorolnak: 40, 80 vagy 90%. Ez a százalék lesz fixen a költséged, ami nem tartozik bele az adóalapba. Az adómentes adóalap pedig az az összeg, ami után nem kell járulékokat és adókat fizetned. Ez jelenleg az éves minimálbér fele, vagyis 1 200 000 forint.

A bevételedet tehát a költséghányad levonásával kell kiszámolnod, és ennek megfelelő SZJA-t és EHO-t fizetned. Még jobb a helyzet, ha mellékállásban lennél átalányadós, hiszen ebben az esetben csak az adómentes jövedelem felett kell SZJA-t fizetned.

A kata változás bejelentése

A bejelentés módjával kapcsolatban egyelőre sok a kérdőjel. Alighanem online és papíron is lesz lehetőség nyilatkozni. Annál is inkább, hiszen a határidők szorosak, a vállalkozóknak pedig még a könyvelőjükkel is konzultálniuk kell. Sőt, akár ügyvédre is szükség lehet, ha vállalkozás indításán töröd a fejed.

Amennyiben maradnál katás, vagy éppen most váltanál rá, akkor augusztus 1. és szeptember 25. között kell írnod a NAV-nak. Akármikor is nyilatkozol, a katás adóalanyiság 2022. szeptember 1-től indul. Az általányadóra való regisztráció is augusztus 1-én indul, itt viszont egészen október 25-ig van lehetőséged nyilatkozni (hogy a köztes időben mi történik, hogyan adózól, az egyelőre nem világos).

Stabilizáld a vállalkozásod MiniCRM-mel

Adóügyekben nem tudunk segíteni, és sajnos a neked legjobb kata utáni adózási formát sem tudjuk megmondani. Mi abban leszünk a hasznodra, hogy a céged stabilan álljon a lábán az adóktól függetlenül. Ne kerteljünk: ami most zajlik, az egy brutális vállalkozói adóemelés. Ami ellen teljesen tehetetlen vagy – kivéve, ha olyan céget építesz, ami ezt is elbírja. És ebben már nagyon is fontos társ lesz a MiniCRM, azaz egy vállalati ügyfélkapcsolat-kezelő rendszer.

kata változások 2022 stabilitás

Kép forrása: pexels.com

Kompenzáld az adóemelést magasabb bevétellel

Ősztől alighanem többet kell fizetned havonta a NAV felé, vagy éppen az alvállalkozóidnak, partnereidnek. Ezt akkor fogod tudni megtenni, ha nagyobb bevételt érsz el. Például úgy, hogy felturbózod az értékesítést és a marketinget. Mindkét területen jól jön majd a MiniCRM: végre látni fogod, melyik értékesítőd és melyik kampányod hogyan teljesít. A szoftver funkcióival pedig rengeteg elveszettnek hitt érdeklődőből faraghattok majd fizető ügyfelet.

Tedd hatékonyabbá a céged, hogy időt és pénzt nyerj

A költségoptimalizálás egyik legfontosabb eleme, hogy ne pazarold a drága munkaidőt felesleges és időrabló feladatokra. A MiniCRM-ben komplex feladatkezelőt találsz, ahol könnyen áttekinthető táblákon követheti nyomon az összes kolléga a teendőit. Nincs késés, nincs felelős nélkül kallódó feladat, és lényegesen kevesebb a hibázás. Egyes feladatokat pedig a rendszer automatikusan elvégez helyettetek, tengernyi időt megspórolva a kollégáknak.

Legyen válságálló a vállalkozásod

Már a COVID kapcsán is bebizonyosodott, hogy azok a vállalkozások maradnak a víz felszínén, melyek gyorsan és rugalmasan reagálnak a változó helyzetekre. A kata változás és az egyéb gazdasági nehézség most nagyon hasonló szituációt eredményezett. A MiniCRM-mel világos folyamatokat kapsz, ráadásul bárhol és bármikor a cég pulzusán tarthatod az ujjad. A rendszer a hosszabb távú célok meghatározásában is támogatni fog, vagyis alaposabban felkészülhetsz a jövőre.

Hogy ne fogjon ki rajtatok a kata törvény

Most minden az alapos megfontoláson és a körülmények helyes felmérésén múlik. Ősztől új világ jön, neked pedig tudnod kell, hogy melyik adózási forma illik majd leginkább a te cégedhez. Ha ez a cikk a segítségedre volt, akkor örömmel segítettünk.

Ennél azonban többre is képesek vagyunk. Egy ingyenes konzultáció keretében megtudhatod, hogy a te vállalkozásodnak milyen előnyöket kínál a MiniCRM. Gyere el egy kötetlen, online beszélgetésre, és készülj fel az őszre még a nyári időszakban!