Felkészültél arra, hogy startupot indíts?

Elindítani egy startupot a világ egyik legizgalmasabb és legstresszesebb feladata. Néha úgy tűnik, mindenki saját vállalkozás indításával szeretné kezdeni a karrierjét, de sokan hajlamosak elfelejteni, hogy nem mindenki személyisége megfelelő arra, hogy elbírja azt a feszültséget, ami egy startup alapításával együtt jár.

Startupot indítani azt jelenti, hogy kockázatot vállalsz azért, amiben hiszel. A cégalapítás és annak beindítása rengeteg bizonytalansággal jár együtt, és sokszor nem látod tisztán azt, meddig kell még dolgoznod ahhoz, hogy sikert érj el. Egy startuppernek tehát mindenekfelett kitartónak kell lennie, bíznia az ötletében, és magabiztosnak kell lennie még a nehéz periódusokban is.

felkeszultel-arra-hogy-startupot-indits

stressztűrő képességgel is kell rendelkeznie, hiszen a startupok életének része, hogy folyamatos ellentmondás van az elképzelt eredmények és a valóság között – a legtöbb startup átlag három év elteltével fogja a tervezett eredményeket nyújtani. Emellett szinte folyamatos stresszforrás az is, hogy a feladatok legnagyobb része idő-érzékeny – akár adminisztrációs feladatokról, akár a befektetőkkel megbeszéltek elvégzéséről van szó.

A startupok vezetői hajlamosak túl nagy felelősséget vállalni magukra, abban a hitben, hogy csak ők tudják tökéletesen elvégezni az adott feladatot. Hosszú távon ez nem fenntartható: ahogy a feladatok száma nő, a vezetőknek meg kell tanulniuk delegálni a feladatokat. Ehhez olyan személyiség szükséges – vagy legalábbis tudatos felkészülés a feladatra – amelyik tisztán tud kommunikálni másokkal, hogy mindig világos legyen, mik az elvárásai az alkalmazottaival kapcsolatban.

Startupok esetében a megszokott 8 órás munkaidő nem alkalmazható. Csak olyannak érdemes belevágnia cégalapításba, aki fel van készülve a napi 10-12 órás munkára, arra, hogy a telefon bármikor csöröghet, illetve, hogy az évi 3 hét szabadság egy kósza ábránd marad majd, évekig. A legtöbb startupper az estéket is arra használja fel, hogy a monoton, adminisztratív feladatokat végezze el – ezért nagyon fontos, hogy nagy legyen a teherbírásod, és a monotonitást is jól tűrd.

A képességek tekintetében alapvető, hogy legyen az üzletággal kapcsolatos know-how-d. A vállalkozás egyik legfontosabb eszköze, vagyona, a dolgozók tudása, ezért fontos, hogy már a kezdetben legyenek alapos ismereteid az iparággal kapcsolatban. Erre a tudásra fog épülni az egész cég, ezért érdemes azt mindig továbbfejleszteni.

Egy startup nem valósulhat meg kezdőtőke nélkül. Még az elindítás előtt érdemes végiggondolni, hogy el tudod-e azt indítani önerőből – ha pedig nem, honnan fogod rá megszerezni a pénzt? Ha a családodtól, ők tisztában vannak-e a kockázatokkal, hogy lehet, hogy a pénz sohasem térül meg?

Már a vállalkozás elindításakorgondold végig azt is, mi a szándékod a startuppal. Mi az exit stratégiád? Ismerősnek szeretnéd eladni, vagy szeretnéd, ha bekebelezne egy nagyobb cég? És milyen típusú startupban gondolkodsz, egy lifestyle vállalkozásban, ami csak Téged tenne gazdaggá (jó esetben), vagy szeretnéd visszaforgatni a profitot, és minél nagyobbá tenni a céged?

Bármi is legyen a fenti kérdésekre a válasz, startupot megfelelő támogatás nélkül szinte lehetetlen sikeressé tenni. Ez nem (csak) anyagi támogatást jelent. Ahhoz, hogy a startupot sikerre vihesd, szükséged lesz a családod érzelmi támogatására a stressz elviseléséhez; jó esetben egy mentorra, aki pedig segíteni tud az üzletág útvesztőiben eligazodni. Sokat számít az is, hogy milyen kollégákkal veszed magad körbe, illetve, hogy be tudsz-e csatlakozni egy olyan startup-networkbe, amin keresztül hírekhez, ajánlásokhoz juthatsz.