Egyéni vállalkozás indítása – erre kell ügyelned 2022-ben

Számos oka lehet, amiért úgy döntesz, hogy szakítasz az alkalmazotti léttel, és saját vállalkozás indítására adod a fejed. Talán az anyagiak miatt hozod meg a döntést, vagy éppen bizonyítási vágyból, esetleg azért, mert komoly ambícióid vannak. Akármi is áll a háttérben, a működési forma kiválasztása kulcskérdés. Ha úgy érzed, hogy a bt., a kft., pláne a részvénytársaság kezdésnek túl nagy falat lenne, akkor az egyéni vállalkozásban érdemes gondolkodnod.

Annál is inkább, hiszen ez ebben az esetben is számos lehetőség áll előtted az adózás vagy éppen az alkalmazottak terén. Ahhoz azonban, hogy idáig eljuss, először be kell indítanod a magánvállalkozásodat. Ebben nyújtunk segítséget aktuális blogbejegyzésünkben, amiben megismerheted az egyéni vállalkozás feltételeit és az indulás lépéseit.

Ki lehet egyéni vállalkozó, és mikor nem jöhet szóba ez a forma?

Mielőtt elrohannál a NAV-hoz vagy belépnél az ügyfélkapuba, először is vizsgáld meg, hogy egyáltalán elérhető-e számodra az egyéni vállalkozás alapítása. A jogszabályok igencsak megengedők ebben az esetben, vagyis csak nagyon kevés kizáró ok létezik. Ami a személyi feltételeket illet, a legfontosabb az, hogy tizennyolc évesnél idősebbnek kell lenned.

Egyéni vállalkozó nemcsak akkor lehetsz, ha magyar állampolgár vagy. Bármilyen EU-s állampolgárság megteszi, sőt harmadik ország polgáraként is vállalkozhatsz, ha van tartózkodási engedélyed. Kizáró ok ugyanakkor, ha egyéni cég vagy egy gazdasági társaság korlátlanul felelős tagja vagy. Bizonyos esetekben pedig a büntetett előélet is stop táblát jelent.

A személyi feltételek mellett a jogszabályok arról is rendelkeznek, hogy milyen tevékenységek nem végezhetők egyéni vállalkozóként. Ezek az alábbiak:

  • Közjegyző
  • Önálló bírósági végrehajtó
  • Őstermelő
  • Szabadalmi ügyvivő
  • Szolgáltató állatorvos
  • Ügyvéd

Milyen feltételekkel működhet egy saját vállalkozás?

Az egyéni vállalkozáshoz szükséges végzettség kérdése mindig felmerül: nos, valóban vannak olyan tevékenységek, melyekhez a megfelelő szakképesítés bemutatása kell. Ilyen például az ingatlanközvetítés, az adó-szaktanácsadás vagy a könyvelés. Érdemes a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara oldalát használni, ahol bármilyen tevékenységre rákereshetsz, és ellenőrizheted a szükséges végzettséget.

A jó hír ezek után az, hogy akkor sincs minden veszve, ha neked nincs meg az előírt képesítésed. Alkalmazhatsz ugyanis olyan embert (igen, egyéni vállalkozóként is lehet alkalmazottad), akinek megvannak a papírjai. Két dologra kell ügyelned: a foglalkoztatásnak határozatlan időre kell szólnia, a kollégának pedig személyesen is részt kell vennie a tevékenységben. Lényeges előírás az is, hogy az egyéni vállalkozás fennállása során mindvégig meg kell felelni a szakképesítési követelményeknek.

Egyéni vállalkozóként nemcsak alkalmazottad lehet, de akár több tevékenységet is végezhetsz, akár több telephelyen is. Azonban csak óvatosan: minden egyes telephely esetében megkövetelik a végzettséget! Végül még egy fontos dolog az egyéni vállalkozás kapcsán: a tevékenységedből eredő kötelezettségeidért a teljes vagyonoddal felelsz.

Egyéni vállalkozás indítása lépésről lépésre – így lesz zökkenőmentes a folyamat

Ügyfélkapu

Az egyéni vállalkozás indítása 2022-ben nem egy bonyolult feladat, és akár teljesen online is végezheted. Ehhez persze Ügyélkapu-fiókra van szükséged, anélkül nem fog menni. Ha még nem regisztráltál (vagy inkább személyesen szeretnél intézkedni), akkor egy NAV-ügyfélszolgálatra kell elfáradnod.

Tevékenységi kör

Az ügyfélkapus egyéni vállalkozás indítás nem különbözik a személyestől, hiszen ugyanazokat az adatokat fogják kérni. Először is azt, hogy milyen tevékenységet, tevékenységeket szeretnél végezni. A szakmakódokat ezen a linken találod, nézd át alaposan, hogy miket szeretnél felvenni. Ha később még más tevékenységeket is felvennél, semmi gond: mindez pár kattintás az Ügyélkapuban.

Székhely

Akárcsak a betéti társaság vagy a kft. esetében, az egyéni vállalkozó székhelyének megadása is kötelező elem. Ha van a saját birtokodban ingatlan, akkor lehet az a székhely. Amennyiben viszont bérled a létesítményt (akár a lakásodat), írásos engedélyre lesz szükséged a tulajdonostól. A telephely megadása nem kötelező, és – ahogy már említettük – akár több is lehet belőle.

Áfás vagy alanyi adómentes

Az egyik legnagyobb dilemmát az áfamentesség szokta okozni a vállalkozás elindításánál. Az alanyi adómentességgel évi 12 millió forintig nem kell áfát fizetned, ha viszont ezt átléped, automatikusan áfakörbe kerülsz. Főleg kezdőként érdemes a KATA-s vállalkozás mellett döntened, és akkor, ha a tevékenységed nem jár komoly költségekkel.

Munkavégzés jellege: Főfoglalkozásként vagy heti 36 órát elérő munkaviszony mellett

A folyamat során arról is döntést kell hoznod, hogy az egyéni vállalkozásodban fő- vagy másodállásban dolgozol majd. Ha van heti 36 órát elérő munkaviszonyod vagy nappali tagozatos hallgató, esetleg nyugdíjas vagy, akkor a másodállást is választhatod. Ebben az esetben KATA-sként nem 50, hanem 25 ezer forintot kell utalnod minden hónapban az adóhatóságnak.*

Közösségi adószám igénylése: ha külföldre is számlázol

A közösségi adószám igénylését akkor pipált be az online rendszerben, ha várhatóan nemcsak magyar, hanem európai ügyfeleid is lesznek. Az EU adószám számos esetben kötelező, de ne aggój: az egyéni vállalkozásod életre hívása után is bármikor kérvényezheted.

Egyéni vállalkozó adószáma

Ha végeztél az online regisztrációval, már csak várnod kell. A NAV elbírálja a kérelmed, és ha mindent rendben találnak, küldenek egy részletes tájékoztatót, amiben minden fontos adatot megtalálsz majd – köztük az adószámodat. Ez a szám nem azonos az adóazonosító jeleddel!

Kamarai regisztráció

A vállalkozásod bejegyzése után öt napod van, hogy a székhelyed szerint illetékes kereskedelmi és iparkamaránál is regisztrálj. Ezt is elvégezheted online, és mindössze pár adat kell hozzá: az adószámod, a személyes adataid, a székhelyed és a bankszámlaszámod. A kamarai tagsági díj 5000 forint minden évben.

Iparűzési adó

Az önkormányzatnál is jelezned kell – személyesen vagy a neten -,hogy vállalkozást indítottál. Levélben fognak tájékoztatni, hogy milyen módon és pontosan mennyi iparűzési adót (IPA) kell fizetned.

Számlázóprogram

Törvény éppen nem tiltja, hogy hagyományos papír alapú számlát használj, a józan ész azonban inkább a számlázóprogramokra szavaz. Az ilyen szoftverek – melyek között ingyeneseket is találsz – kényelmesebbek, gyorsabbak és csökkentik a hibázás lehetőségét. A számlázóprogramot regisztrálnod kell a NAV-nál, onnantól pedig ők is automatikusan megkapján minden számla adatát.

Bankszámla

Alanyi adómentesként vagy KATA-sként a lakossági bankszámládat is használhatod a cégben. Ez kétségkívül kényelmes, de egyben azt is jelenti, hogy a magánvagyonod és a cég pénze nem válik el egymástól. Könnyen lehet, hogy jobban jársz egy külön számlával, amit csak a vállalkozásodhoz használsz. Ha pedig áfás vagy, kötelező a céges számla megléte.

Könyvelő

A könyvelő akár a vállalkozás indítását is képes egy az egyben elintézni helyetted, és később is segíthet eligazodni az adózás világában. Ugyanakkor az is tény, hogy egy egyéni vállalkozó adózása nem kifejezetten bonyolult, főleg, ha nem bajlódsz áfával. A könyvelő tehát fakultatív: ha biztosra akarsz menni, inkább bízz meg egy szakembert.

Milyen költségei vannak az egyéni vállalkozásnak?

Az egyéni vállalkozás indítása díj- és illetékmentes, ezen a téren tehát semmilyen költséggel nem kell számolnod. Persze, ha könyvelőre bízod a dolgot, akkor néhány tízezer forinttal számolnod kell. Amikor már működik a céged, fix költségekre számíthatsz. Ahogy már említettük, minden évben 5000 forintot kell fizetned az iparkamarának.

KATA-s vállalkozóként tételes adózás vár rád, az összegek pedig így alakulnak majd:**

  • Ha másodállásban vagy vállalkozó: 25 000 Ft/hó
  • Ha főállásban vagy vállalkozó: 50 000 Ft/hó
  • Ha magasabb nyugdíjalapot szeretnél: 75 000 Ft/hó

Az iparűzési adó mértéke minden önkormányzat esetében más és más, de jellemzően évi pár tízezer forint körül mozog. A könyvelők tipikusan havi 5-15 ezer forintért dolgoznak, a nem ingyenes számlázóprogramok pedig havi 2-3000 forint kiadás jelentenek.

Összességében – és lebontva – tehát havi kb. 40-100 ezer forint költsége van egy egyéni vállalkozásnak.

Mikor éri meg KATA-s vállalkozást indítani?

A KATA-s egyéni vállalkozásról más sok szó esett eddig is. De vajon mikor számít jó választásnak ez az adózási forma? Nos, leginkább akkor, ha a várható éves bevételed nem haladja meg a 12 millió forintot***. Ha ugyanis ez mégis megtörténne, a többlet után 40%-os adót kell fizetned. Így pedig már el is illan a KATA minden előnye. A KATA-ban ugyanis az a legjobb, hogy havi fix összeggel letudsz mindent: a járulékot, az egészségügyi hozzájárulást vagy éppen a személyi jövedelemadót.

Természetesen a kisadózó vállalkozások tételes adójának is vannak hátrányai. Ha a termékednek, szolgáltatásodnak magas az anyagköltsége, és ezeket is az ügyfeleknek számlázod, pillanatok alatt elérheted a limitet. Arra is ügyelned kell, hogy egy megbízónak egy évben maximum 3 millió forintot számlázhatsz. Amennyiben ezt túllépitek, a megrendelőnek kell 40%-os adót fizetni a többletre.

Szüksége van-e egy egyéni vállalkozónak CRM-re?

Ügyes ügyfélkezelés

Az ügyfélkapcsolat-kezelő rendszer (CRM) kapcsán közkeletű tévhit, hogy csak nagy cégeknek való. A valóság ezzel szemben az, hogy bármilyen méretű vállalkozásnál beválhat – akár egy egyéni vállalkozónál is. Hiszen az egyéni vállalkozás címke nem mond el semmit a méretről és a működésről. Egy magánvállalkozásnak akármekkora bevétele, akárhány alkalmazottja és bármekkora ügyfélköre lehet.

A sok ügyfél pedig tonnányi adatot jelent: elérhetőség, kapcsolattartó, számlázási adatok, előzmények és jövőbeni feladatok. A profi ügyfélkezelés egy egyéni vállalkozó mindennapjait is megkönnyíti: nincs több elfelejtett e-mail, telefon vagy a ködbe vesző feladat. A megrendelőid, ügyfeleid is értékelni fogják, hogy mindig képben vagy, és nem kell századszor is elmondaniuk, hogy miben maradtatok korábban.

Sablonmegoldások

Akinek ügyfelei vannak, kommunikálnia is kell velük. Ki kell küldeni a számlát, az árajánlatot, kezelni kell az esetleges panaszokat és még sorolhatnánk. Minden egyes alkalommal kézzel megírni ugyanazt az e-mailt vagy SMS-t igencsak fárasztó és időigényes. A MiniCRM-ben sablonokat hozhatsz létre (e-mail, feladat, SMS, dokumentum), így az ismétlődő teendők szinte maguktól működnek majd.

Ugyanezt megteheted a számlákkal is. A MiniCRM beépített számlázója mindent tud, amit egy ilyen programtól elvárnál, sőt egy kicsit többet is. Az ugyanannak a vevőnek, ugyanakkora összeggel kiállított számlát a rendszer automatikusan kiállítja és kiküldi. A sablonokkal pedig bármilyen számla elkészítése egy pillanat művel. Ez egy egyéni vállalkozó életében is sok-sok megspórolt munkaórát jelent.

Érdemes tehát az egyéni vállalkozás indítása után azonnal kipróbálnod a MiniCRM ingyenes 14 napos próbaverzióját. Ezzel semmilyen kötelezettséget nem vállalsz, csupán kipróbálhatod, miként válna be nálad egy ilyen szoftver. Ha pedig megtetszik, és megveszed a programot, tőlünk minden segítséget megkapsz, hogy a CRM valóban a hasznodra váljon.

Frissítések a 2022. július 18-án elfogadott törvénymódosítás alapján, melyek 2022. szeptember 1-től érvényesek:

* A katás adózás csakis főállásban lehetséges. A mellékállású kata megszűnik.

** Csak a főállásó kata marad meg, vagyis mindenki egységesen havi 50 000 Ft-ot fizet.

***Az adózás bevételi határa évi 12 millióról 18 millió forintra nő.