Képzeljünk el egy céget húsz-harminc évvel ezelőtt: mindent papíron vezettek, az ügyfelekkel postai levélben és telefonon kommunikáltak, a kapcsolódó feladatokat pedig cetliken vagy fejben vezették. Nem semmi kihívás lehetett! Azóta…
Minden ellentétes híreszteléssel szemben az e-mailmarketing egyáltalán nem halott. Nagyon is él és virul, csak éppen a körülmények változtak meg. Az e-maildömpingben nem könnyű kitűnni a tömegből, és még nehezebb…
Nélkülözhetetlen segítség vagy felesleges adminisztráció a MiniCRM a kollégáidnak?
Közzétéve: 2024. 02. 12.
/

Amikor szembejön veled egy CRM-es hirdetés vagy utánaolvasol valahol a témának, azt tapasztalhatod, hogy a szövegezés elsősorban a cégvezetőknek, döntéshozóknak szól. Nem véletlenül, hiszen ők határozhatnak arról, hogy bevezetik-e a…
Mert tény, hogy nem hasonlít. Ha láttad valamelyik felkapott, világszinten is mérvadó ügyfélkapcsolat-kezelőt, akkor biztos feltűnt, hogy a felépítésük és a működési logikájuk teljesen más, mint a MiniCRM-é. Ez persze…
A vicces mondás úgy tartja, hogy „a felhő nem más, mint valaki más számítógépe”. Van ebben ugyanakkor igazság, hiszen a felhőalapú számítástechnika lényegében így működik: az adott szolgáltatás nem egy…
Egy ügyvédi irodában mindig pörög az élet, és sokszor bizony a káosz válik uralkodóvá. Nem csoda ez, hiszen minden egyes ügy rengeteg dokumentumot, megjegyzendő határidőt és állandóan változó körülményeket vonz…